Segítség a vállalkozóknak

Habár a kormány a munkatörvénykönyv módosításával az úgynevezett kényszervállalkozások visszaszorítására törekszik, a munka-, szociális és családügyi hivatal továbbra is jelentős támogatásokat nyújt munkanélkülieknek a vállalkozásalapításhoz.

Évente több ezren részesülnek ilyen segítségben, mely sok esetben nélkülözhetetlen a vállalkozás elindításához. A munkaügyi hivatal adatai szerint 2005-ben közel tízezer hátrányos helyzetű munkanélküli vállalta, hogy legalább két évig vállalkozni fog – ez ugyanis a feltétele a támogatás megszerzésének –, a hivatal több mint 600 millió koronát utalt ki részükre. Tavaly is hasonló számban nyújtott támogatást a hivatal, a különböző támogatásoknak köszönhető, több mint 15 ezer új munkahely 70 százaléka, 10500 egyéni vállalkozás formájában jött létre. A hivatal adatai szerint a legtöbb vállalkozó a kötelező két év letelte után is folytatja a munkát, a 2004-ben indult vállalkozások többsége még ma is működik.

Az eperjesi munkaügyi hivatal adatai szerint a vállalkozók többsége – mintegy 40 százaléka – az építésügyben dolgozik. A szociális ügyi minisztérium szerint ők a tipikus kényszervállalkozók, akik gyakorlatilag az alkalmazottakkal megegyező feltételek mellett dolgoznak, csak vállalkozóként nem kapják meg a munkatörvénykönyv által biztosított minden feltételt és védelmet. „Az építésügy fejlődése sok olyan munkanélkülinek is munkát biztosít, akik máshol, más módon nem tudnának elhelyezkedni, a többségük egyéni vállalkozóként dolgozik” – állítja Ľubica Jenčová, az eperjesi hivatal munkatársa.

A foglalkoztatási támogatások legutóbb az előző kormány idején módosultak, a Fico-kabinet még nem nyúlt ehhez a törvényhez. A 2006-os módosítás során néhány korábbi, kihasználatlan támogatást megszüntettek, ilyen volt például a költözési támogatás, melyet évente alig néhány tucat igénylő kérvényezett. Új támogatásnak számít az elhelyezkedett munkanélküliek útiköltségéhez való hozzájárulás, mely legfeljebb havi 2000 korona lehet. Ez a hátrányos helyzetű munkanélkülieknek jár, illetve azoknak, akiknek 6 hónapnál hosszabb ideig nem volt állásuk. Bővült a hátrányos helyzetűek köre is, bele tartoznak ugyanis a sokgyermekes – három vagy több gyermek – munkanélküli szülők és a gyermeküket egyedül nevelők. Jár az átképzési támogatást azoknak a szülőknek is, akiknek ugyan van munkájuk, de szeretnének munkahelyet váltani, átképezni magukat. A támogatás összege az első gyermek után 1200, minden további gyermek után 900 korona.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?