Segély a rászorulóknak

krajniakpenztoszt
Pozsony |

Az állam egyszeri 100 eurós juttatással támogatja az infláció miatt nehéz helyzetbe került személyeket. A szociális minisztérium azt ígéri, az érintettek már júniusban megkapják a pluszpénzt.

A kormány szerdai ülésén jóváhagyta a rendeletet, mely célja a legkiszolgáltatottabb szociális csoportok támogatása. A tárca tájékoztatása szerint közel 219 ezer ember részesül 100 eurós támogatásban, amelyet már júniusban készhez kapnak. Erre a célra körülbelül 22 millió eurót különítettek el. „A kormány ezzel az intézkedéssel az emberek életszínvonalát negatívan érintő magas infláció hatásait enyhíti, hogy legalább részben csökkentse az energiaköltségekre, lakhatásra vagy élelmiszerre fordított kiadásait” – írják.

Az egyszeri támogatásra számíthatnak az anyagi szükséghelyzetben lévő háztartások (közel 58 ezer személy), valamint a nevelőszülők is (7300 személy). Ez azt jelenti, hogy az állami juttatás összege a májusi hónapra 100 euróval emelkedik. A minisztérium veszélyeztetett csoportként tekint a gondozókra és a fogyatékkal élők személyi asszisztenseként tevékenykedőkre, ezért ők is megkapják az egyszeri támogatást. Az állam segítséget nyújt több mint 70 ezer 62 éven felüli személynek, akik nem jogosultak a nyugdíjra, s nincs más tevékenységből származó bevételük. Az utolsó kiválasztott csoportba azok tartoznak, akik hivatalosan nem kapnak juttatást a gondozásért, de fogyatékkal élő személyről vagy 80 évnél idősebb nyugdíjasról gondoskodnak. A magas infláció enyhítését célzó intézkedést szerdán fogadta el a kabinet, és mivel kormányrendeletről van szó, ezért nincs szükség a parlament beleegyezésére.

A koalíció azonban továbbra sem tudott megegyezni az inflációs intézkedéscsomagról, a családi pótlék és a gyermekek után járó adóbónusz emelésének kérdése továbbra is megosztja a kormánypártokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?