SaS: Kiska ne írja alá a Lex Csallóközről szóló törvényt

Andrej Kiska
Pozsony |

Az SaS felszólította Andrej Kiska államfőt, hogy ne írja alá a Lex Csallóközről szóló törvényt, amelyet kedden (10. 16.) fogadott el a parlament alkotmányos többséggel. Anna Zemanová (SaS) parlamenti képviselő szerint a törvény csak káoszt hozna a vízvédelembe. „A törvény megváltoztatná a tárcák hatáskörét, és kiemelné a vízvédelmet a vízügyi törvényből" – mondta.

Sólymos László környezetvédelmi miniszter (Most-Híd) szerint azonban a törvény világosan felállítja és egyesíti a már meglévő szabályokat, ami szerinte egy nagy előny. Ezen kívül szigorítja a szankciókat és egyszerűbbé teszi az ellenőrzést. A vízminőség-ellenőrzés területén a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség kapná a legnagyobb szerepet. Ehhez az intézményhez lehetne fordulni, ha fennáll a vízszennyezés veszélye.

A Lex Csallóköz megtiltja az olyan ipari létesítmények üzemeltetését, amelyekben szennyező anyagokat állítanak elő vagy használnak. Szintén tiltja az elhullott állatok feldolgozását végző helyek, valamint a szemétlerakók létesítését. A törvény értelmében tilos lesz az ásványkitermelés, a kavicsot is beleértve. A törvényjavaslat biztosítaná, hogy a nyilvánosság jobban értesült legyen a vízvédelemmel kapcsolatban, valamint meghatározza a települések és a Szlovák Közegészségügyi Hivatal kötelességeit.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?