SaS: Elkerülhetetlen a kormány átalakítása

Richard Sulík
Pozsony |

Az SaS kitart amellett, hogy elkerülhetetlen a kormány átalakítása – reagáltak Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő legfrissebb bejegyzésére, amelyben állítja, az orosz vakcina gyártója kész felmondani a Szlovákiával kötött szerződést.

„Igor Matovič ismét csavar egyet a helyzeten, zsarolja a polgárokat és a koalíciós partnereit. A kormány átalakítására nem a Szputnyik, hanem a kormányzási stílusa miatt van szükség. Egy év után sem érti, hogy nem kormányozhat a Facebookon keresztül. A megállapodások nem a koalíciós partnerei nyilvános ócsárolásai eredményeképp, hanem a tárgyalóasztal mellett születnek” – áll a párt állásfoglalásában.

„Matovič ismét megmutatta, hogy nem nőtt fel a feladathoz, a legújabb bejegyzésével pedig csak nyomatékosította azt, hogy kormány-átalakításra van szükség” – írta Sulík.

Sulík a Rádió Expres műsorában elmondta, az OĽaNO képviselőivel is szeretne tárgyalni Matovič leváltásáról. „Nem hiszem, hogy mind az 53 képviselő elégedett Igor Matovič kormányzásával” – mondta. Úgy véli, a kormányfő az egész koalícióra rossz hatással van, és ellehetetleníti az együttműködést.

Konkrét nevet nem említett, ki léphetne az OĽaNO pártból Matovič helyére. 

Ján Krošlák, az OĽaNO képviselője a Facebookon közzétett bejegyzésében nyíltan bírálta Matovičot. „Eljött az idő, hogy tükörbe nézzen, miniszterelnök úr” – üzente. Úgy véli, a párton belül több olyan ember is van, akik jobban vezetnék az országot Matovičnál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?