Rövid idő alatt több mint 60 ezren regisztráltak az oltásra

koronavírus-vakcina
Pozsony |

A szerdán délután 16 órakor megnyitott úgynevezett elektronikus váróteremben egy óra alatt több mint 60 ezren jelentkeztek be oltásra – tájékoztatott Veronika Bauch, a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) szóvivője.

Időpontot egyelőre nem kapnak a jelentkezők, mindannyian a váróterembe kerülnek. A szóvivő elmondta, a bejelentkezés után SMS-üzenetet és e-mailt kapnak arról, hogy sikeres volt a regisztrálás, továbbá egy PIN-kódot, amellyel a kérvényező később, ha szükséges, módosíthatja az oltás időpontját.

Az NCZI legkésőbb 48 órával az oltás előtt értesítést küld az oltás helyéről és időpontjáról. „A második oltás időpontját automatikusan megadja a rendszer, ugyanarra az oltópontra” – tette hozzá a szóvivő.

Az egészségügyi minisztérium rendelete alapján egyelőre négy meghatározott csoportba tartozók jelentkezhetnek – a 60 évnél idősebbek, továbbá az egészségügyi dolgozók, a szociális terepmunkások és a rendőrök.

Az űrlapot ide kattintva érheti el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?