Remišová: Tragédia, hogy a gyilkosságok Ukrajnában már egy éve tartanak

remisova k

Veronika Remišová (Za ľudí) az ukrajnai orosz invázió első évfordulója kapcsán elmondta, tragikus, hogy a gyilkosságok már egy éve tartanak, és még mindig nem szűntek meg.

Rendkívül fontos, hogy az agresszor tervei nem teljesültek, és Ukrajna sikeresen védi szabadságát, szuverenitását és területi integritását. Az ország népének és politikai vezetésének elszántsága inspirációt jelent az egész demokratikus világközösség számára, amely – Szlovákiát is beleértve – határozottan elítéli Oroszország barbár agresszióját, és már egy éve célzott pénzügyi, humanitárius és katonai segítséget nyújt Ukrajnának

– mondta a miniszter.

Remišová szerint a háború elvette a biztonságérzetet és a nemzetközi kapcsolatok egyensúlyát az Ukrajnával szomszédos államoktól.

A tárcavezető büszke arra, hogy a szlovák polgárok már a konfliktus kitörése után közvetlenül nekiláttak a bajba jutott ukránok megsegítésének.

A Za ľudí határozottan elítélte egyes szlovákiai politikusok cselekedeteit, akik „a háborúban elhunyt emberek kárára politikai haszonszerzésre törekszenek, az orosz propaganda gyűlöletére és hazugságaira alapozva, relativizálva az orosz felelősséget a történtekért”.

A pártelnök szerint továbbra is fontos az Ukrajnának nyújtott segítség folytatása abban a formában és mennyiségben, amelyre Ukrajnának szüksége van, és amely Szlovákia lehetőségeihez mérten is reális.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?