Remišová örömmel fogadta a Szputnyik bejegyeztetési folyamatának megindítását

Veronika Remišová
Pozsony |

Veronika Remišová befektetésekért felelős miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí elnöke üdvözli, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkapta a Szputnyik V vakcina bejegyeztetésének megindításáról szóló kérvényt az orosz gyártótól.

„Már csak meg kell várni a hivatalos jóváhagyást és használhatjuk a vakcinákat, ahogy azt elejétől fogva szorgalmaztuk. Megspórolhattuk volna magunknak ezt a cirkuszt, az előírások megkerülését és a felelősség áthárítását az orvosokra” – írta a közösségi hálón Remišová.

Som rada, že Európska lieková agentúra začala proces registrácie Sputnika, keďže to je jediná cesta ako zabezpečit...

Közzétette: Veronika Remišová – 2021. március 4., csütörtök

 

A szlovák egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek bizottságának döntése nyomán, mely szerint a gyártó által benyújtott dokumentumok megfelelőek, a kérvényező beadhatja az EMA-hoz a bejegyeztetési folyamat megindítására vonatkozó kérvényt.

A Za ľudí ellenezte, hogy regisztrálatlan oltóanyagot használjon Szlovákia, és a Szputnyik V vakcinák megvásárlásának körülményeit is bírálta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?