Prioritás a Kárpátok egyedülálló ősbükköseinek megőrzése

<p>Ma jóváhagyta a&nbsp;kormány azt az anyagot, amelynek célja a 10 éve az UNESCO világörökség részét képező Kárpátok ősbükköseinek hatékonyabb védelme. A dokumentumot a környezetvédelmi minisztérium a földművelésügyi és külügyi tárcával együttműködve dolgozta ki - áll a tárca közleményében.</p>

Szlovákia legkésőbb jövő februárig köteles végérvényesen meghatározni az egyedülálló Kárpáti ősbükkösök szlovákiai részének illetve az erdőterület ütközőzónájának határait, biztosítani a fakitermelés visszaszorítását és a megfelelő gazdálkodási gyakorlat bevezetését. Ez áll a három tárca által kidolgozott  dokumentumban, melyet a kabinet ma elfogadott.

„Az őserdő kivételessége abban rejlik, hogy a térséget évezredek óta borító, természetes őserdőszigetek láncolata alkotja. Megőrzése prioritás a számunkra. Az UNESCO védjegy csak hangsúlyozza, milyen fontos is ez“ – mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Az eddigi lépéseknek köszönhetően csak részlegesen sikerült teljesíteni a nemzetközi kötelezettséget, még nem hárultak el teljesen a hiányosságok. „Célunk, hogy orvosoljuk a helyzetet“ – hangsúlyozta Sólymos.

A legnagyobb kihívást az érintett felekkel folytatott egyeztetések lezárása jelenti, mert csak ezután kezdődhet meg a természeti rezervátumok (Černiny, Pramenisko Cirochy, Nežabec) kihirdetése. A tárca előtt több feladat is áll. „Elsősorban az pénzügyi kompenzációról kell megegyezni az érintettekkel. Nem egyszerűek ezek a tárgyalások, de mindent megteszünk azért, hogy lezárjuk őket és megmentsük az őserdőt“ – tette hozzá a tárcavezető.

Több intézmény együttműködésével valósíthatók meg a tervezett intézkedések. „A szlovák természet fontos darabjáról van szó, amely a nemzeti örökség felbecsülhetetlen jelentőségű és értékű részét képezi. E terület védelme nemcsak a környezetvédők, hanem mindannyiunk számára fontos kell, hogy legyen“ – jelentette ki Sólymos.

Elengedhetetlen a földművelésügyi és régiófejlesztési, a védelmi, a közlekedési, az oktatásügyi, a külügyi, a pénzügyi tárcák valamint a legkevésbé fejlett régiókért felelős kormánybiztos és a kormányfő tanácsadóinak bevonása is a kérdés megoldásába.

A környezetvédelmi minisztérium eddigi lépései:

1.       Tavaly lépett hatályba az a kormányrendelet, amely kihirdette a Borsukov vrch természeti rezervátumot (Egyike az őserdő négy részének)

2.       2016 júliusában a kabinet elfogadta a Polonyinák Nemzeti Park fejlesztési tervét a 2026-ig terjedő időszakra

3.       Idén májusban a tárca nemzetközi konferenciát rendezett Bártfán a térséget érintő kérdésekről, mint a fakitermelés, a vadászat vagy a telektulajdonosokat illetve területhasználókat érintő kompenzáció vagy az alternatív programok kérdése.

A Kárpátok Ősbükkösei 2007 óta képezik a világörökség részét, mint Szlovákia és Ukrajna területén  található érintetlen állapotban fennmaradt mérsékelt égövi erdőség. 2011-ben a területet kiterjesztették több németországi, majd 2017-ben, az UNESCO Világörökség Bizottságának 41. krakkói ülésén, további 9 európai országban elterülő 63 erdővel. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?