Államfőválasztás: Pellegrini hivatalosan is bejelentette az indulását

Pellegrini

Peter Pellegrini, a Hlas elnöke Besztercebányán hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a március végén esedékes elnökválasztáson. A házelnök a kapcsolódó közvélemény-kutatások szerint a két legnagyobb esélyes közé tartozik.

Peter Pellegrini, a Hlas házelnöke a mai nap folyamán Besztercebányán bejelentette, hogy megméretteti magát a márciusban és áprilisban esedékes elnökválasztáson. Pellegrini a Smer és a Hlas támogatását is bírja, választási győzelme esetén minden bizonnyal harmonikusan alakulna a Fico-kormány és az államfő viszonya. Az eddig publikált közvélemény-kutatások szerint a politikus megnyerné a választások első körét.

Pellegrini a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy véleménye szerint az államfői pozíciót egy olyan személynek kell betöltenie, akiben a lakosság bízik és nem szégyenkeznek miatt. A Hlas vezetője szerint az elnöknek Szlovákia vezetőjeként kell tevékenykednie, akit nemzetközi színtéren is tisztelnek. Ivan Korčok, az ellenzék jelöltjének mai kijelentéseire reagálva elmondta, hogy politikai szlogenként és zsákutcaként értelmezi azt az olvasatot, miszerint az államfőnek a kormány ellensúlyaként kell ténykednie, helyette az országnak nyugalomra és egységre, valamint egy pártatlan államfőre van szüksége.

A korábban elhangzó kritikákra reagálva a politikus elmondta, esetleges győzelme esetén lemond a Hlas és a parlament vezetéséről is, utóbbi tisztség betöltésére Denisa Sakovát vagy Richard Rašit javasolja majd. A magánéletével kapcsolatosan lebegtetett információkra válaszolva kifejtette, senkivel sem él közös háztartásban és a tisztséggel járó kötelezettségeket is egyedül kívánja ellátni a jövőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?