Pellegrini hétfőn találkozik Ódorral, Heger kedden

Ódor Lajos Eduard Heger

Peter Pellegrini, a Hlas elnöke a tervek szerint hétfő délután találkozik Ódor Lajos kormányfővel. Igor Matovičcsal, az OĽaNO elnökével még nem egyeztettek időpontot. Eduard Heger volt kormányfő, frakció nélküli parlamenti képviselő arról tájékoztatott, hogy kedden tárgyal Ódorral. A Smer is találkozik a kormányfővel.

Pellegrini konstruktív, indulatoktól mentes megbeszélésre számít. „Felteszem, tájékoztat arról, mit tervez belefoglalni a kormányprogramba, és nyilván téma lesz az a kezdeményezés, hogy a kormány kiegyensúlyozott költségvetést készítsen és korábban terjessze elő, ha a parlament nem szavaz neki bizalmat” – mondta Pellegrini. Hozzátette, nem gondolja, hogy a Hlas módosítaná a véleményét és bizalmat szavazna a szakértői kormánynak.

Eduard Heger volt kormányfő a saját prioritásairól is beszélni akar Ódorral. „Számunkra fontos, hogy folytatódjanak a helyreállítási tervvel kapcsolatos reformok és más ügyek, amelyekbe belekezdtünk a kormányban” – jegyezte meg.

Juraj Blanár (Smer) képviselő megerősítette, kaptak meghívót a kormányfőtől, részletesebb információik a megbeszélésről nincsenek. Hozzátette, készek tárgyilagos megbeszélést folytatni az ország égető problémáiról. „Nehogy az Ódor-kormány az államtitkárok lecserélésével és a határok ellenőrzésével legyen elfoglalva, az árakról és más fontos kérdésekről akarunk beszélni” – mondta Blanár.

A kormányfő hétfőn délután tárgyal a Smerrel – tájékoztatott Robert Fico pártelnök. Úgy véli, a kormányprogramban „semmi másnak nem kellene lennie, csak a kormány bűnlajstromának, amit a kormánykoalíció három év alatt elkövetett”.

Matovič is tárgyal Ódorral, de a megbeszélés időpontját még nem egyeztették. Az OĽaNO elnöke azt mondta, azért megy a találkozóra, hogy meghallgassa, mit mond a kormányfő.

Ódor Lajos hétfőtől sorra tárgyal a parlamenti pártok vezetőivel a kormány programnyilatkozatáról és kormánya lehetséges parlamenti támogatásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?