Pellegrini gyorsított eljárásban tárgyalná a külföldi munkavállalók ügyét

Peter Pellegrini

A külföldről érkező munkavállalók ügye nagyon fontos, ezért a kormány úgy döntött, hogy kérvényezni fogja a gyorsított eljárás lehetőségét a parlamenttől – árulta el Peter Pellegrini kormányfő (Smer-SD ) kedden, a kormány ülése után. Elmondása szerint figyelmet kellene szentelni a szlovák munkapiacon található réseknek is, mint például a marginalizált csoportok foglalkoztatásának.

A kormányfő szerint komoly problémák vannak az üres helyek betöltésével. „A munkaerő behozatala olyan sürgető probléma, amely miatt úgy döntöttünk, hogy kérvényezni fogjuk a gyorsított eljárásban való tárgyalást. Ez azt jelenti, hogy a törvény nemcsak első, hanem második olvasatba is kerülne, és már 2019 januárjától érvénybe léphetne" – magyarázta Pellegrini.

A kormány elfogadta az intézkedéscsomagot, amely megkönnyíti az EU-n kívüli országokból érkező személyek alkalmazását. Ezen kívül egy határozatot is hoztak, amely segítené a marginalizált csoportok munkavállalását. „Nemcsak a romákról van szó, hanem minden hátrányos helyzetű csoportról, amelynek a tagjai eddig nem akartak vagy nem tudtak munkát találni" – pontosította a kormányfő.

Pellegrini azt is elárulta, hogy Richard Raši beruházásokért és informatizációért felelős miniszternek (Smer-SD) az lesz a feladata, hogy kidolgozzon egy pénzügyi keretet, amely az EU-s pénzekből támogatná a munkavállalókat. Ján Richter munkaügyi miniszter (Smer-SD) feladata a segélyezés megváltozott feltételeinek a kidolgozása lesz. „Azért van erre szükség, hogy a munkavállaló ne érezze rögtön a munkába lépés után, hogy elesett bizonyos támogatásoktól. Nem lenne jó, ha az emberek arra jutnának, hogy a bér és a segély összege között szinte semmilyen különbség nincs, ezért nem érdemes munkát vállalni" – mondta a kormányfő. Pellegrini azt is elmondta, hogy Richter hétfőn (11. 19.) benyújtott egy tesztprojektet, amelynek értelmében pénzügyileg motiválnák azokat a nagy vállalatokat, amelyek ötvennél több roma személyt alkalmaznak.
 

Pellegrini szerint a problémával szorosan összefügg az oktatás kérdése, ezért felkérte Martina Lubyová iskolaügyi minisztert, hogy legkésőbb 2019 szeptemberéig készítsen elő egy törvényt, amelynek értelmében 2020. szeptember 1-jétől kötelező lenne az egy éves iskola-előkészítő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?