Pellegrini: Akkor is a kormány leváltására szavazunk, ha Matovič lemond

pellegrini k
Pozsony |

Peter Pellegrini (Hlas) és pártjának képviselői akkor is a kormány megbuktatására fognak szavazni, ha időközben lemondana Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter. Pellegrini szerint a szavazás elhalasztása Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő gyengeségének és félelmének jele. Martin Borguľa és Tomáš Taraba képviselő üdvözölte a szavazás elhalasztását.

„Információink szerint csütörtökig Igor Matovič és Roman Mikulec is lemondhat. De mi továbbra is a kormány leváltására fogunk szavazni, mivel semmi sem változna, továbbra is Matovič lenne a legerősebb kormánypárt elnöke” – jelentette ki újságíróknak Pellegrini. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy teátrálisan lemond a kormányfő. „Akkor majd azzal jönnek, hogy felkínálják az előrehozott választás lehetséges dátumát” – mondta, hozzátéve, hogy szeptember eleji időpontról hallani, de a Hlas-SD legalábbis június végi dátumhoz ragaszkodik.

Borguľa támogatta a szavazás elhalasztását, örül, hogy lehetőség nyílt a tárgyalásokra. „Lehetőséget teremtettem az én feltételem teljesítésére is, várom, mi történik” – mondta, hozzátéve, hogy még nem tárgyalt a kormányfővel. Egyelőre nincsenek olyan értesülései, hogy a kormányfő leváltaná Roman Mikulec (OĽANO) belügyminisztert. Borguľának ez a feltétele, különben a kormány leváltására fog szavazni.

Taraba szerint a következő két napban megegyezés születhet az előrehozott választásról. „Az ellenzék számára június a legmegfelelőbb, olyasmit hallani, hogy a koalíció szeptemberi dátumot szeretne” – mondta újságíróknak. Hozzátette, a parlamentben nincs esélye a Sme rodina választási időszak lerövidítésére vonatkozó alkotmánymódosító javaslatának, amíg azt az OĽANO nem támogatja. „Az SaS azt a feltételt szabta, hogy az ellenzék támogassa annak a résznek a kihagyását, mely szerint népszavazással is dönthetnek az emberek a választási időszak lerövidítéséről” – mondta Taraba. Szerinte van esély megegyezni az előrehozott választásról. „Ha megegyezünk a dátumról, utána beszéljünk arról, hogy milyen formában irányítja addig az országot a kormány” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?