Pártszakadás a Smerben?

Pozsony |

<p>Monika Flašíková-Beňová, Boris Zala és Anton Martvoň is élesen bírálja saját pártját, ami korábban szinte elképzelhetetlen volt a Smerben. Nem kizárt, hogy belátható időn belül távozni fognak a legerősebb kormánypártból.</p>

Boris Zala EP-képviselő, a párt egyik alapítójának távozása a legvalószínűbb: a SITA hírügynökség szerint rövid időn belül elhagyja a pártot. A hírügynökség smeres forrása sokat sejtetően csak annyit mondott: „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”. Zala a jövő héten tart sajtótájékoztatót a Smer elmaradt programkonferenciája és a nyilvánosságra került programtézisek kapcsán. Az EP-képviselő régóta bírálja már a pártot, véleménye szerint a Smer letért a valódi szociáldemokrácia útjáról, egyre inkább nemzeti konzervatív párttá válik.

Anton Martvoň a Smer egyik legaktívabb parlamenti képviselője volt az előző választási időszakban, ám a választások előtt váratlanul partvonalra került, mert információkat szivárogtatott ki a sajtónak smeres kollégáiról. Ezért a képviselőlistára sem került fel. Azóta meglehetősen gyakran bírálja a pártot, a nyáron kijelentette, a Smeren belül elviselhetetlen az oligarchák befolyása. Most az elmaradt programkonferencia miatt panaszkodott.

Monika Flašíková-Beňová EP-képviselő is bírálta a programkonferencia elmaradását. Ő is a párt ideológiai irányultságának kritikusa, ráadásul azzal is komoly gondjai vannak, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter a Bašternák-ügy után még mindig a helyén van.

FICÓT IS LECSERÉLNÉ BEŇOVÁ ÉS ZALA

Bár az aktuálne.sk portálnak adott interjújában kizárta, hogy távozni készülne a pártból, a SITA hírügynökségnek már sejtelmesebben nyilatkozott. Szerinte ugyanis Ivan Štefunko start up guru és Martin Dubéci elemző új, baloldali-liberális agytrösztje – mely akár párttá is alakulhat a jövőben – progresszív elem, és minden ilyen kezdeményezés segíthet kirántani Szlovákiát a politikai élet sorvadásából. Grigorij Mesežnikov szerint bár Anton Martvoň korábban parlamenti képviselő volt, mostanra már súlytalan szereplő a pártban. Flašíková-Beňová és Zala ugyanakkor véleményformáló alakok a Smerben, nagyobb a politikai súlyuk. A párton belül azonban rendszeresen azzal támadják őket, hogy EP-képviselőként elszakadtak a szlovákiai valóságtól, ami ugyanilyen ellenreakciót szült részükről. Távozásuk az elemző szerint nagyon is elképzelhető, ám úgy véli, önként mennek majd el. A párt preferenciáira szerinte ez ugyanakkor nem lesz hatással, Zala és Beňová sem tartozik ugyanis a Smer élvonalába itthon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?