Pápalátogatás: „A pápa nagyon közvetlen ember, a biztonságiak erre is készülnek”

pápalátogatás
Pozsony |

Mivel Ferenc pápa rendkívül közvetlen és szívélyes ember, a szeptemberi látogatása során emiatt is módosulhat váratlanul a programja, de a testőreit ez nem érheti felkészületlenül, jelentette ki Juraj Zábojník biztonsági szakértő, aki II. János Pál 90-es években Szlovákiában tett látogatása során felelt a pápa biztonságáért.

Bár a pápa programjának egyes pontjait és idejét pontosan megtervezik, mindig van változás és csúszás. „Ez nem olyasmi, amit a testőrségnek mindenáron meg kellene akadályoznia, de mindenképpen reagálnia kell rá” – magyarázta Zábojník.

Ő maga is megélte, hogy II. János Pál 40 percesre tervezett helikopterútjából több mint másfél órás sétarepülés lett a Tátra felett, mert látni szerette volna azokat a helyeket, ahol felnőtt. „Azt azért nem hiszem, hogy Ferenc pápa programja ilyen jelentős mértékben módosulna, hiszen II. János Pál számára ez egy nagyon mély, érzelmektől fűtött élmény volt, a közelben van a szülőhelye, feltörtek a gyerekkori, fiatalkori emlékei. De Ferenc is nagyon közvetlen, nagyon emberi, egyáltalán nem távolságtartó, azóta sem, hogy pápa lett” – emlékezett vissza Zábojník.

Szerinte simán megtörténhet, hogy a Luník IX felkeresése egyáltalán nem lesz afféle hagyományos látogatás. „Azt sem lehet kizárni, hogy valaki beinvitálja a lakásába a pápát, nézze meg, hogyan él, vagy hogy megmutassa neki a szentképet a falon, amelyhez imádkozik” – fejtegette a biztonsági szakértő. Hangsúlyozta, hogy az ilyen improvizálásra a testőrök is felkészülnek. „Tökéletesen ismerniük kell a terepet, ellenőrzés alatt tartani a helyzetet, és ha ez így van, akkor lehetőség adódik az improvizálásra és az új helyzethez való alkalmazásra” – tette hozzá. Azt is elmondta, rögtönzésre egyébként is bármikor szükség lehet, hiszen a pápa is csak ember, a maga szükségleteivel. „De azért vannak ott ezek az emberek, hogy mindenre megfelelően tudjanak reagálni” – zárta a biztonsági elemző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?