Ožvald Erzsébet az Idea elnöke

Pozsony |

<p>Ma, december &nbsp;12-én Pozsonyban ülésezett először az Idea női szervezet Országos Tanácsa, amelyre minden Idea-tag meghívást kapott.&nbsp;</p>

Az ülésen két vendég is részt vett, Bugár Béla, a Híd párt elnöke és a Nők Szövetségének igazgatónője, Katarína Farkašová. A jelenlévő hölgyeket Ožvald Erzsébet köszöntötte, akiket a szervezet féléves tevékenységéről tájékoztatta. Ezután következett az Idea szervezet elnökségének megválasztása. A szervezet elnöke Ožvald Erzsébet, a szervezet egyik alapító tagja lett. Az elnökség többi tagja Csády Zsuzsanna, Ľubica Kováčová, Petra Nagyová-Džerengová, Sárközy Irén és Vitkó Andrea  lett. Az új elnökség bemutatta a szervezet 2014-es évre tervezett programját és ismertette a résztvevő tagokat az Idea alapszabályairól és politikai programjáról is, amelyeket a jelenlévő hölgyek egyhangúan jóváhagytak. Az Idea a Híd párt női szervezete, amely a 2013-as év júniusában alakult meg, lehetőséget kínál azoknak a nőknek, akik részt kívánnak venni a közéletben és a politikában. 2014-ben a szervezet széleskörű aktivitásokkal készül, s tervei között szerepel a női kvóták témájával foglalkozó szakgyűlés is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?