Önkéntes sterilizálás – elvetették az SaS javaslatát

Pozsony |

<div>A legalább négygyermekes vagy a 35 évesnél idősebb és legalább háromgyerekes anyáknak legyen joguk az önkéntes, ingyenes sterilizálásra &ndash; ezt javasolta az SaS, de indítványát szerdán elutasította a parlament.</div><div>&nbsp;</div>

Az ellenzéki párt egy évvel első, sikertelen kísérlete után ismét előterjesztette az erre vonatkozó törvénymódosító tervezetét. Indítványával most egy közelmúltbeli esetre is reagált: a lévai járásbeli Sáró (Šarovce) községben egy nő műanyag zsákba tette, majd lattrinába dobta újszülött gyermekét. A kicsi életét vesztette. Lucia Nicholsonová, az SaS képviselője, volt szociális ügyi államtitkár úgy véli, hogy ha ez az öt gyermekét példásan nevelő nő sterilizáltathatta volna magát, egészen biztosan élt volna ezzel a lehetőséggel. Az SaS a szavazás után kiadott sajtóközleményében hangsúlyozza, hogy a Smer-SD képviselői ismét tartózkodtak, jelezve, hogy ebben az elvi kérdésben nem akarnak saját álláspontot kialakítani a nyilvánosság előtt. Bírálja a párt azokat a konzervatív politikusokat is, akik nemmel voksoltak, mert úgy gondolja, nincs kellő realitásérzékük.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?