Nyilvánosságra hozták a férfi képét, akinek információi lehetnek a Kuciak-gyilkosságról

Ján Kuciak
Pozsony |

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) nyomozást felügyelő ügyésze hétfőn nyilvánosságra hozta annak a férfinek a fantomképét, akinek információi lehetnek a Kuciak-gyilkosságról.

 

Az ügyész elmondása szerint az illető információkkal rendelkezhet magáról a bűncselekményről, illetve azokról a személyekről, akik részesei lehettek a bűncselekménynek. Az ügyész felszólította az illetőt, hogy önként jelentkezzen a megfelelő hivatalokban, vagy közvetlenül a Speciális Ügyészi Hivatalnál Bazinban, vagy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) bűnügyi egységénél.

Az ÚŠP munkatársa hozzátette: a nyomozás kezdettől fogva két síkon folyik. Egyrészt kutatják a gyilkosság elkövetőjének személyazonosságát, valamint azokét a személyekét, akik segítséget nyújtottak az elkövetőnek, másrészt nyomoznak az indíték és a gyilkosság feltételezett megrendelője után.

 

Az ügyben indított vizsgálat jelenleg az újságíró munkájának két fő kérdéskörére fókuszál. „Érthető okokból ezeket nem fogjuk közelebbről megnevezni, mivel bármilyen részletesebb információ közzététele csak az elkövetők tájékozódását, illetve azon törekvésüket segíti, hogy elkerüljék a büntetőjogi felelősségre vonást” – mondta az ügyész, aki egyben megerősítette, hogy megrendelt gyilkosságról van szó.

Hangsúlyozta: a nyomozás során minden információt és lefoglalt bizonyítékot a nemzetközi nyomozócsapat rendelkezésére bocsátottak. Az ügyészség az újságíró-gyilkosság ügyében egyelőre nem nevezett meg konkrét gyanúsítottat.

Ján Kuciak az Aktuality.sk hírportál szerkesztőségében dolgozott oknyomozó újságíróként. Kuciakot és jegyesét február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi házukban, egy 9 mm kaliberű pisztolyból leadott lövésekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?