A pandémia mindössze 42 millió euróval csökkentette a kormány bevételeit

sulík

Gazdasági szempontból a világjárvány nem okozott nagymértékű válságot az országban. 2020-ban a pandémia alatt mindössze 42 millió euróval csökkent a kormány bevétele – derül ki a pénzügyminisztérium által feldolgozott múlt évi adóbevallásokból.

A járvány a kormány bevételeit a vártnál sokkal kisebb mértékben befolyásolta. Az állami elemzők hatalmas, két milliárd eurós veszteségekkel számoltak, de pontatlan jóslataikat a 2009-es gazdasági válságban szerzett tapasztalataik vezérelték. 

A váratlan siker a szlovák gazdaság felépítésében rejlik, mivel a bevétel nagyrésze olyan hazai cégektől származik, amelyek a külföldi piacokra termelnek. Ezért történhetett, hogy a gyárak a lezárások idején is működhettek, így a kormány elenyésző veszteségekkel számolt annak ellenére, hogy a bruttó hazai termék 4,8 százalékkal esett vissza.

A kormánynak az adatok szerint elegendő pénze lenne arra, hogy megsegítse a járvány alatt bajba jutott vállalkozókat, azonban a pénzt inkább fegyverkezésre költi – írja a trend.sk.

A csehek rohamosan növelik a kamatokat

A cseh gazdaság augusztusban több mint négy százalékos árnövekedéssel szembesült. A cseh korona árfolyama az év végére nagy valószínűséggel két százalékkal növekedni fog, ennek eredményeként pedig a hitelek drágulásával számolnak, amellyel a fogyasztás és az árnövekedés lassulhat.

Ez lényegében a Cseh Nemzeti Bank elképzelése, de a végkimenetel a cseh korona erősödésétől függ.

Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) már nem fogja védeni a kisebb cégeket

A kisebb vállalkozókat jelenleg az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) védi az energiaárak hirtelen emelkedésétől, de az új évtől ez már a szabadpiactól függhet, közben a gazdasági minisztérium a szlovák energetika liberalizációjára készül. A vállalkozókat pedig annak a veszélye fenyegeti, hogy bezárt vállalkozásaik idején magasabb energia számlákat kapnak.

Válasz Kínának

Az Egyesült Államok visszatér a kereskedelmi szövetségek politikéjához. A múlt héten közelebbi együttműködést jelentett be Ausztráliával, Indiával és Japánnal. Az új szövetség elsősorban az energiára, az infrastruktúrára, az űrre és a covid-19 vakcinákra összpontosít, valamint válaszul szolgál Kína növekvő befolyására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?