Nicsak, ki beszél? Fico!

Pozsony |

<p>A Fico-kormány 2012 áprilisi megalakulásától 2013 végéig Robert Fico miniszterelnök volt a politikai vitaműsorok leggyakoribb vendége, derült ki a NEWTON Media felméréséből.&nbsp;</p>

A felmérésben három tévéműsorban (5 perc múlva 12, A politikában, Testre szabva) és egy rádióműsorban (Szombati párbeszédek) való részvételt vizsgálták.  A miniszterelnök összesen 43 műsorban vett részt, 19 alkalommal vitapartner nélkül. Ebből a szempontból a közrádió Szombati párbeszédek című műsora bizonyult a legszervilisebbnek, ide 15 alkalommal hívták meg partner nélkül a kormányfőt.  A második helyen meglepő módon a nem túl nagy szónokként ismert pénzügyminiszter, Peter Kažimír végzett, 34 szerepléssel, a harmadik Robert Kaliňák , 27 részvétellel. Az ellenzék soraiból Pavol Frešo, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke járt vitaműsorokban, összesen 26 alkalommal. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?