Népszerűtlen a részmunkaidő

Pozsony |

Szlovákiában az alkalmazottak alig 5 százaléka dolgozik részmunkaidőben, ami uniós viszonylatban eleve az egyik legalacsonyabb arány. A munkavállalók részéről ugyanakkor egyre nagyobb igény mutatkozik a részmunkaidős foglalkoztatás iránt.

A munkaviszony keretében történő foglalkoztatás ellenkező megállapodás hiányában teljes munkaidőre jön létre, amely a munka törvénykönyve szerint napi nyolc óra, a munkáltató és munkavállaló azonban ennél rövidebb napi munkaidőre is szerződést köthet, ekkor beszélünk részmunkaidős foglalkoztatásról. „Szlovákiában ez a foglalkoztatási forma eleve nem volt túl elterjedt, az elmúlt években pedig még csökkent is az ilyen formában foglalkoztatottak aránya. Ez elsősorban a rugalmatlan munkapiaci szabályokkal magyarázható” – nyilatkozta Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Szerinte az elmúlt években a csökkenéshez hozzájárult azonban a dinamikus gazdasági növekedés is. „A gazdasági válság 2008-as kirobbanását követően jóval többen dolgoztak részmunkaidőben, a cégek ugyanis nem engedhették meg maguknak, hogy több alkalmazottat vegyenek fel teljes munkaviszonyra. A helyzet azonban az elmúlt években látványos fordulatot vett, és ma már inkább a munkaerő hiánya okoz gondot, a cégek így nem szívesen élnek a részmunkaidős foglalkoztatás adta lehetőségekkel” – tette hozzá Buchláková.
Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb adatai szerint az Európai Unióban foglalkoztatottak 19 százaléka dolgozik részmunkaidőben, a 2005-ös 17 százalékkal szemben. Az EU-tagállamokban a részmunkaidős foglalkoztatás Hollandiában a leggyakoribb: a 15–64 év közöttiek fele részmunkaidőben dolgozik. Ausztriában 28, Németországban 27, az Egyesült Királyságban 23, Belgiumban 24, Dániában 21 százalék él ezzel a lehetőséggel. A lista végén Bulgária (2%), Magyarország (4%), Horvátország és Szlovákia (mindkettő 5%) található. „A visegrádi országok közül csak Magyarországon rosszabb a helyzet, mint Szlovákiában” – mondta Buchláková.

„A részmunkaidő Nyugat-Európában rendkívül elterjedt formája a rugalmas foglalkoztatásnak, a fejlett országokban munkavállalói és munkáltatói oldalról is nyitottabbak a részmunkaidő nagyobb arányú alkalmazására, hiszen mindkét félnek kedvező lehet. Egyre többen – főképp gyermekes anyák és szellemi foglalkozásúak – szeretnének azonban Szlovákiában is a megszokottnál kevesebb, otthonról is végezhető feladatot ellátni, akár párhuzamosan több munkaadónak, a munkaerőpiacon versenyképességre törekvő vállalatoknak pedig alkalmazkodniuk kellene ezekhez az igényekhez” – állítja Buchláková, aki szerint azonban a munkapiaci szabályozáson is módosítani kellene, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás mindenkinek megérje.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?