Nem vétózta meg a kormányban az SaS az orosz kőolaj különadóját

Richard Sulík
Pozsony |

Az SaS nem vétózta meg a kormány szerdai ülésén a Slovnaft finomítóra kivetett különadóra vonatkozó javaslatot, de a párt nem zárja ki, hogy a tervezet parlamenti megvitatása során élni fog vétójogával. Addig tárgyalni kíván a Slovnafttal, továbbá elvárja, hogy a kormány más területeken legalább ideiglenes adócsökkentést javasoljon – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke, gazdasági miniszter.

„Az SaS miniszterei ellenezték az ülésen a kőolajadót, mert meggyőződésünk, hogy végső soron a benzin árának emelkedését fogja eredményezni” – mondta Sulík. Hozzátette, ígéretet kapott a koalíciós partnerektől és Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminisztertől is, hogy ha a parlamentben vétóznának, azt a többi kormánypárt tiszteletben fogja tartani.

A döntés előtt Sulík tárgyalni akar a Slovnaft vezetésével arról, hogyan lehetne csökkenteni az üzemanyagok árát.

Ha mégis bevezetik a kőolajadót, az SaS tudni szeretné, hogy mire lesznek felhasználva az abból származó bevételek. „Ha látunk majd egy észszerű listát más adók csökkentéséről, elképzelhető, hogy nem élünk a vétójogunkkal” – jelentette ki Sulík. Példaként az üzembentartási díjat, a földgáz áfájának nullára csökkentését vagy a gépkocsik regisztrációs adójának ideiglenes eltörlését említette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?