Nem tudni, lesz-e egyezség a büntetések enyhítéséről a marihuána birtoklásáért

maris
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő elnöki kegyelemben részesített egy férfit, akit marihuánabirtoklás miatt 10 év börtönre ítéltek. A koalíció azt állítja, a politikai akarat megvan a marihuána-fogyasztásért kiszabható drákói büntetések csökkentéséhez, a törvényjavaslat azonban nem bír megszületni.

Čaputová múlt héten pénteken három személynek adott esélyt az újrakezdésre, közülük egy 56 éves férfinak is, akit a bíróság 10 év börtönbüntetésre ítélt, amiért a hatóságok marihuánát találtak a család szőlőültetvényei között. A középkorú férfit fia keverte bajba, aki a bűncselekmény fő elkövetőjeként 8 darab marihuánatövet ültetett édesapja telkére. Dodót, a huszonéves fiút 2018-ban barátja bízta meg azzal, hogy gondoskodjon a növényekről, amíg ő külföldön tartózkodik. Dodo a kihallgatáson azt mondta, apja úgy tudta, a kenderből nyert kivonatból balzsamot készítenek, melyet az akkor 90 éves nagyapa egészségügyi panaszainak enyhítésére használnak majd fel. A fiú az eljárás során többször is hangsúlyozta, hogy ő a felelős az illegális szer termesztéséért, amiért végül több mint 6 évet kapott. A család abban bízott, hogy legalább a kamionsofőrként dolgozó családfő feltételes börtönbüntetéssel megússza az ügyet, de nem így történt – 10 év szabadságvesztésre ítélte a bíróság. 

Lehetséges megoldás?
Az elnöki kegyelemnek köszönhetően végül nem kell letöltenie a hátralevő nyolcéves büntetést, ha a szabadulását követő két éven belül nem követ el bűncselekményt. „A kegyelmi kérvény elbírálásakor az államfő a jogi szempontokon kívül figyelembe vette az eset körülményeit, valamint azt a tényt is, hogy az elítélt nem kereskedett kábítószerrel” – mondta Martin Strižinec, az elnöki palota szóvivője, majd hozzátette, az államfő egyetért azzal, hogy a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőit szigorúan büntetni kell. Ebben az esetben azonban aránytalanul szigorúnak tartja a tízéves börtönbüntetést, figyelembe véve az ügy körülményeit, az elítélt személyét, bűnösségének mértékét és azt, hogy ez a bűncselekmény mekkora veszélyt jelent a társadalomra. Az indoklásban kitért „a marihuána használatáért kiszabható magas büntetési tételek csökkentéséről szóló össztársadalmi vitára”. Az aránytalanul magas büntetések családokat, fiatal emberéleteket tesznek tönkre – ebben a koalíciós pártok, jogszakértők és függőségeket gyógyító szakemberek egyaránt egyetértenek. A gond az, hogy a könnyű drog legalizálása örökzöld téma ugyan, de az elmúlt évtizedek során valódi előrelépés az igazságosabb jogszabály elfogadása érdekében nem történt.

Mikor, ha nem most?
Az OĽaNO parlamenti képviselői május közepén egy konferenciát szerveztek, melynek célja az volt, hogy a reformtervezet kidolgozásához összegyűjtsék a szakemberek javaslatait. Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter azt ígérte, nyár végén bemutatja az enyhítést szorgalmazó törvényjavaslatot, mely tartalmazni fogja: a könnyű drog elkülönítését a kemény drogtól, a kiszabható büntetések egységesítését a kiszámíthatóság érdekében, a kihágásként kezelhető mennyiség meghatározását, illetve a fiatalok esetében elrendelhető gyógykezelés lehetőségét. A koalíciós pártok azonban egyelőre nem igazán kerültek közelebb a megoldáshoz, több mint két hónappal a konferencia után és egy hónappal a határidő előtt továbbra is „kompromisszumra törekednek”. Ezt lapunk érdeklődésére megerősítette Ondrej Šprlák, az SaS szóvivője. Arra kérdésünkre, a következő parlamenti ülésen napirendre kerülhet-e az igazságügyi tárca által kidolgozott javaslat, lapzártánkig egyik koalíciós párttól sem kaptunk választ. Šprlák viszont nem zárta ki, hogy az augusztus végén esedékes koalíciós tanácson ismét megvitatják az ügyet. „Az SaS nem támogatja az úgynevezett rekreációs drogok használatát, de elismeri, hogy az ilyen esetekben kiszabott drákói büntetések megosztják a társadalmat. Szlovákiának meg kell szabadulnia attól a gondolattól, hogy mindegy, milyen módon járnak el hasonló helyzetekben azok az országok, amelyektől a jogállam építése szempontjából lenne mit tanulnunk. A megtorlással csak azt érjük el, hogy a fiatalok nem fognak tudni azonosulni azzal, ahogy a dolgok a hazájukban működnek” – osztotta meg lapunkkal Alojz Baránik, a párt igazságügyi szakértője. 

Petíció
A parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia szintén felkarolta a témát, tagjai aláírásgyűjtést szerveztek a marihuána legalizálására. A legutóbbi adatok szerint már több mint 13 ezren támogatták a kezdeményezést. Míg a koalíció a racionálisabb büntetési tételek és a díler, illetve felhasználó megkülönböztetésre fektetné a hangsúlyt, addig a liberális párt engedélyezné a növény termesztését saját célra, valamint a szankciók helyett a megelőzést és ismeretterjesztést támogatná.

(TASR, dennikN)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?