Nem szavaztak a nyugdíjplafonról

parlament illusztráció

Végül mégsem szavaztak a képviselők a nyugdíjplafon bebetonozását jelentő törvényjavaslatról a parlament keddi ülésén. A Smer attól tartott, hogy nem szerzik meg az tervezet elfogadáshoz szükséges 90 szavazatot. 

A parlament várhatóan novemberben szavaz majd a nyugdíjplafonról. Erik Tomáš, a Smer képviselője szerint nem érdemes elkapkodni a szavazást, amíg a párt nem biztos abban, hogy valóban megszerzik az alkotmányos többséget. Ján Podmanický (Smer) úgy fogalmazott, hogy hajlandóak további tárgyalásokat folytatni az ellenzékkel, ha ez eredményre vezethet. „Még szeretnénk meggyőzni a Sme rodina tagjait, valamint néhány független képviselőt is. Igor Matovič elképzeléseit sem zárjuk ki, ha ezzel hajlandó támogatni a javaslatunkat” – jelentette ki a parlamenti képviselő. Matovič szerint az OĽaNO győzelmet aratott a szavazás elhalasztásával. A pártelnök az ülés előtti sajtótájékoztatóján felszólította a Smert, hogy tárgyalják újra a javaslatot, és vegyék figyelembe a pártja követeléseit, melynek értelmében azok, akik ledolgoztak 40 évet, automatikusan nyugdíjba vonulhatnának. Erik Tomáš korábban kizárta ezt a lehetőséget, azonban végül mégis kénytelenek voltak engedni Matovič akaratának.

„Nem szeretnénk megkockáztatni, hogy nem megy át a javaslatunk”

– ismerte el a Smer képviselője. Az ellenzéki SaS teljes mértékben elutasítja a nyugdíjplafon bebetonozását. „A nyugdíjkorhatár alkotmányos meghatározása káros lehet Szlovákia számára. A szakértők sem támogatják, de még néhány koalíciós képviselő sem” – jelentette ki Eugen Jurzyca (SaS) parlamenti képviselő. Richard Sulík pártelnök korábban kijelentette, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer bevezetése a Smer egyik olyan intézkedései közé tartozott, amelynek még értelme is volt. Ennek felrúgását populista húzásnak nevezte.

A Smer mégis tárgyalna az ellenzékkel

 A parlament tegnap elhalasztotta a nyugdíjkorhatárplafonról szóló törvényjavaslat megszavazását. A Smer kockázatosnak tartotta a voksolást, hiszen az ellenzéki pártok nem támogatták a tervezetüket, ezért további tárgyalásokat ígértek. 

A Smer javaslata 64 éves korban szabná meg a felső nyugdíjkorhatárt. A jelenlegi korhatár 62 év 139 nap, ami évente mintegy 2 hónappal nő, a lakosság átlagéletkorának emelkedését figyelembe véve. Ha a növekedés ilyen mértékben folytatódik, akkor körülbelül 2030 után érné el a 64 éves felső határt, ami a javaslat értelmében ezután már nem emelkedne. 

Igor Matovič győztes csatának nevezte a szavazás elhalasztását, hiszen ezzel újra lehetősége nyílik arra, hogy tárgyaljon a Smerrel a saját elképzeléseiről. A Smer korábban kizárta, hogy Matovič javaslatáról tárgyaljon, végül azonban kénytelenek lesznek tárgyalóasztalhoz ülni. A Smer már korábban is módosított a javaslaton. A változtatások értelmében azok a nők, akik felneveltek egy gyermeket, fél évvel korábban kérvényezhetik a nyugdíjat. A kétgyermekes anyáknál 1 évvel csökken a nyugdíjplafon, a három vagy több gyereket felnevelő nők pedig másfél évvel korábban fejezhetik be a munkát. 

Eugen Jurzyca (SaS) a módosítást diszkriminatívnak nevezte. „A gyermekeket nemcsak az anyák nevelik, hanem az apák is” – közölte a SaS képviselője. Erik Tomáš (Smer) úgy véli, hogy ebben az esetben olyasfajta pozitív megkülönböztetésről van szó, amely nem megy szembe az Európai Unió irányelveivel. „A jogi elemzésünk szerint a javaslat elfogadható, viszont ha az EU mégis kifogást emelne ellene, akkor azt kénytelenek leszünk figyelembe venni” – jelentette ki Tomáš. A Smer képviselője hangsúlyozta, hogy a módosítás figyelembe veszi azokat az eshetőségeket is, amikor nem az anya neveli a gyermeket. „Természetesen olyanokról van szó, akik valóban gondoskodnak a gyermekekről. A módosítás azt is tisztázza, hogy mit értünk konkrétan a nevelés alatt” – mondta Tomáš. 

A nők korábbi nyugdíjazásával az ellenzéki Boris Kollár (Sme rodina) is egyetért, azonban a Smer módosított változatát homályosnak nevezte. A pártelnök megígérte, hogy addig nem szavazzák meg a javaslatot, amíg a Smer nem pontosítja a tervezet szövegét. Ennek ellenére az elképzelést nem tartják rossznak. Milan Krajniak (Sme rodina), a párt képviselője a lengyel nyugdíjrendszert hozta fel pozitív példaként. „Lengyelországban a férfiak 65 éves korban mennek nyugdíjba, a nők pedig 60 évesen. Támogatjuk, hogy a nők nálunk is hamarabb fejezhessék be a munkát” – közölte Krajniak. (nar, TASR, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?