Nem nyitották meg a parlament rendkívüli ülését

oaek
Pozsony |

Nem volt határozatképes a parlament, második próbálkozásra sem sikerült megnyitni a Smer által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést. Az ülést kedd reggelre halasztották.

A Smer egy olyan határozatot elfogadását szorgalmazza, amely kijelenti, hogy az ország „mélyülő alkotmányos és biztonsági válságban” van. Robert Fico és társai szerint ezt igazolja a Szlovák Információs Szolgálat (SIS), a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ), a belügyminisztérium belső ellenőrzési ügyosztálya, az ügyészség és további szervek képviselői ellen indított eljárás. A párt képviselői felszólították Zuzana Čaputová államfőt, tájékoztassa a parlamentet arról, mit tesz a helyzet kezelése érdekékben. Ódor Lajostól, a hivatalnokkormány ügyvivő miniszterelnökétől, aki jelenleg a belügyminisztériumot is vezeti, pedig azt követelik, hogy menessze Hamran István országos rendőrfőkapitányt.

A hétfői rendkívüli ülésen 68-an jelentkezte be, az ülés megnyitásához azonban legalább 75 képviselőre van szükség. Az ülést kedd reggelre, 9:00 órára halasztották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?