Nem mindenki engedheti meg magának a nyaralást Szlovákiában

nyaralás k

A tengerparti nyaralás sok szlovákiai polgár számára idén is csak ábránd marad.

Többen azért nem mennek idén nyaralni, mivel az infláció a külföldi vendéglátóhelyeket és hoteleket is sújtotta.

Az eddigi tapasztalatok szerint a legolcsóbb üdülőhelyeken is minimum 15 százalékos felárat kell fizetni, a szolgáltatások pedig ennél is drágábbak – magyarázta a Wood & Company elemzője, Eva Sadovská.

Bár a tengerparti nyaralások még mindig vonzóak, elsősorban olyan úticélokat választanak az emberek, amelyek akciósak.

Azoknak érheti meg, akik autóval indulnak nyaralni, hiszen 17 százalékkal kevesebbet fizethetnek a benzinért, mint egy évvel ezelőtt, gázolaj esetében pedig 23 százalékos áreséssel számolhatnak.

Mindezek ellenére sok szlovákiai család számára továbbra is álom marad az egyhetes nyaralás, hiszen képtelenek finanszírozni a kasszából: míg Pozsony megyében a háztartások 19 százalékának okoz gondot egy hét szabadság, addig a keleti régiókban már 39-44 százalékra ugrik az arány.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?