Nem lesz tartható a szoros menetrend

Pozsony |

<p>Az egészségügyi minisztérium nem árul el új részleteket az egybiztosítós egészségbiztosítási rendszer kialakításáról, de a tavaly elfogadott menetrend szerint jelentős késésben van a projekt.&nbsp;</p>

 

„Már megalakult az egybiztosítós egészségbiztosítási rendszer kialakításáért felelős Társaság” – tájékoztatta lapunkat Zuzana Čižmáriková, a szaktárca szóvivője. A társaságot több minisztériummal közösen hozták létre: az igazgatótanácsban az egészségügyi minisztérium képviselője mellett ott ül a pénzügyminisztérium és a külügyminisztérium államtitkára is, a felügyelőtanácsban pedig a az egészségügyi, a pénzügy-, az igazságügyi és a belügyminisztérium képviselteti magát államtitkári szinten. Az egészségügyi minisztérium azonban még mindig nem írta ki a közbeszerzési eljárást a tanácsadó cég kiválasztására. „A közbeszerzési eljárást a tanácsadó kiválasztására a napokban hirdetjük meg” – állítja a szóvivő. Ezzel már két hónapos késésben vannak, az eljárást ugyanis már november 30-ig el kellett volna kezdeni. Kérdéses, hogy sikerül-e tartani a határidőt a transzformációs törvény elfogadása során. A szaktárca azt ígérte, hogy május elsején már hatályba léphet az új törvény, eddig azonban még az első változatot sem mutatták be. A határidő csak úgy lenne tartható, ha a márciusi ülésszakon a parlament elfogadná a jogszabályt, ehhez azonban már a tegnap kezdődött ülésszakon el kellene kezdeni a tárgyalását. Mivel még a törvénytervezet sem készült el, a parlament legkorábban a májusi ülésszakon kezdheti meg a jogszabály vitáját. Így a Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter által már jövő januárra ígért egybiztosítós rendszer várhatóan néhány hónapot, de akár egy évet is késhet. Szakemberek eközben folyamatosan megkérdőjelezik az egybiztosítós rendszer bevezetésének előnyeit. Tegnap az INEKO arra kérte a kormányt, hogy válasszon más, hasznosabb projektet, ami hasonló összegbe kerül. Számításaik szerint az egybiztosítós rendszer kialakítása legalább 200 millió euróba kerül majd, de az összeg felkúszhat egészen 600 millióra is, a biztosítók beárazásának megfelelően. Az INEKO szerint a legjobb megoldás az lenne, ha ezzel az összeggel a kormány az államadósságot csökkentené, ami idén valószínűleg eléri majd GDP-arányosan az 55,4%-ot. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?