Nem kell a kéméndieknek Hlina bocsánatkérése

Kéménd |

<p>A kéméndiek zöme teátrálisnak érzi Alojz Hlina független képviselő parlamenti bocsánatkérését. Hlina az országgyűlés múlt heti ülésén nyilvánosan kért elnézést a falu lakóitól egy feljelentés miatt, amit a község vagyonának állítólagos hűtlen kezelése kapcsán tett a számvevőszék (NKÚ).</p>

A számvevőszék egy névtelen bejelentés alapján tartott ellenőrzést a községben. A vizsgálat során több pontatlanságot észlelt. „A vizsgálat eredményét a testületi ülésen ismertettem a képviselőkkel. Néhány hónapja a község honlapjára is felkerült” – mondta Dávid Tibor alpolgármester, aki a vizsgálat idején megbízott polgármesterként vezette a falut. Benefi László ugyanis súlyos betegsége miatt lemondott tisztségéről. Korábban 16 évig töltötte be a polgármesteri funkciót. Benefi László halála után tavaly novemberben a helyközi választások győzteseként Jozef Grman foglalta el a polgármesteri széket. A számvevőszék által indított vizsgálat és feljelentés kapcsán – az alpolgármesterhez hasonlóan – nagyon szűkszavúan nyilatkozott. „A büntetőjogi eljárás folyamatban van. Az ügy lezárásáig nem szeretnék nyilatkozni” – mondta Jozef Grman polgármester. Azzal kapcsolatban sem tudott biztosat mondani, milyen ügyben indított eljárást a számvevőszék. „A vizsgálat során több pontatlanságot is észleltek. Arra vonatkozólag, hogy pontosan hány és milyen ügyben indult büntetőjogi eljárás, nem tudok semmi biztosat” – mondta Kéménd polgármestere. A számvevőszék tavaly 57 vizsgálatot hajtott végre összesen 354 helyen, és 6180 elégtelenséget talált. Mindezekből csupán egy feljelentés született – Kéménd község vagyonának állítólagos hűtlen kezelése kapcsán. A falu honlapján közzétett számvevőszéki jelentés szerint a község akkori polgármestere és főellenőre is több mulasztást követett el. A húszoldalas dokumentum egyebek mellett beszámol arról is, hogy 2010 és 2011 között a polgármester több alkalommal pénzt vett le a falu számlájáról, amiről a hivatal dolgozóit csak utólag értesítette. Több alkalommal az önkormányzat utólagos beleegyezésével fizetett ki több ezer eurós számlákat. A vizsgálat rávilágít arra is, hogy a falu főellenőrének indokolatlanul fizették ki az útjait, és 2010-ben, illetve 2011-ben az önkormányzat beleegyezése nélkül – a községi hivatal több dolgozójához hasonlóan – különleges pénzjutalmat is kapott.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?