Négy euróba kerül a rendszámtáblák gyártása, miért fizetjük ennek többszörösét?

rendszámtábla k

Az autóvásárlás rengeteg adminisztrációs díjjal jár, ezek egyike nem más, mint a rendszámtábláért elkért összeg.

A rendszámtáblák olcsóbb előállításából adódó több millió eurós megtakarítást Roman Mikulec (OĽaNO) volt belügyminiszter jelentette be. Az újságírók már akkor is megkérdezték, hogy a spórolást az államkasszán kívül a polgárok is megérzik-e majd, ám egyértelmű választ nem adott.

A legtöbbet használt rendszámtáblákat a belügyminisztérium autójavító műhelyeitől rendelik meg 3,70 eurós áron. Az állampolgárok 33 eurót fizetnek két darab rendszámtábláért normál regisztráció vagy járműátírás esetén

– tájékoztatott a belügyi tárca szóvivője, Matej Neumann.

Az autósok örülnének a változásnak, különösen annak a fényében, ha összeadják azokat a díjakat és költségeket, amelyeket autó vásárlása során kell kifizetniük.

Valójában egy igazgatási díjat kell megtéríteni, amellyel az állam bevétele nő, a pénzt pedig fejlesztésekre fordítják.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?