Mutatjuk a szakértői konzílium ajánlásait az ünnepekre

koronavírus karácsony

A szakértői konzílium ajánlásokat fogalmazott meg annak érdekében, hogy az ünnepek nyugalomban, biztonságban és egészségben teljenek.

„Fekete karácsonyunk lesz, ami nagy kihívást fog jelenteni az egészségügyi dolgozók számára. Ez lesz az egyik legnagyobb eddigi kihívás” – közölték a konzílium tagjai azzal kapcsolatban, hogy az ún. COVID-automata értékei szerint az ország a fekete fázisban van.

A szakértők ezért ajánlásokat fogalmaztak meg:

Érdekes
  • Maradjunk otthon, és ha tehetjük, vegyünk ki szabadságot.
  • Vásároljunk ésszerűen és céltudatosan; ha lehet, akkor az interneten keresztül.
  • A lehető legkevesebbet utazzunk, sem a tömegközlekedés, sem a sífelvonó nem biztonságos. 
  • Pihenjünk, foglalkozzunk a családunkkal, és a közeli hozzátartozóinkkal.
  • Találkozzunk biztonságosan, legjobb az interneten keresztül.
  • A karácsonyi énekeket otthon énekeljük el.
  • Az istentiszteleteken virtuálisan vegyünk részt.
  • Azzal fejezzük ki a felebaráti szeretetünket, hogy felelősségteljesen viselkedünk, és nem fertőzünk meg másokat.
  • Biztonságosan sportoljunk, a friss levegőn, egyedül, vagy a legközelebbi hozzátartozóink társaságában.
  • A szilvesztert otthon ünnepeljük, a más ünnepségeket halasszuk nyárra.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?