Mostantól gyorsabban értesülünk a szmogról

Pozsony |

<p>Ma több intézkedést fogadott el a kabinet a légszennyezés &nbsp;tartós mérséklésére.&nbsp;A szigorúbb szabályok mellett az ellenőrzés is nagyobb hangsúlyt kap - tájékoztatott Szabó Mónika, a környezetvédelmi minisztérium szóvivője.</p>

Hatékonyabb tájékoztatás a szmoghelyzetről, szigorúbb szabályok és a közepes tüzelőberendezések jobb ellenőrzése, alacsony kibocsátású zónák. A kormány ma elfogadta a légkörről szóló törvény módosítását, reakcióként a Szlovákia egyes területein idén tapasztalt légszennyezettségi helyzetre.

„Év elején olyan szmoghelyzettel szembesültünk, amilyenhez nem voltunk hozzászokva. Több polgármester is kifogásolta, hogy nem jutottak kellő információhoz. Szavamat adtam nekik, hogy ez megváltozik. Ma olyan módosítást terjesztettünk be, amely növeli az emberek tájékozottságát. Az új jogszabály egyben olyan intézkedéseket is bevezet, amelyekkel hatékonyan küzdhetünk a légszennyezés ellen” – mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Az új szabályok szerint a közszolgálati médiumok fognak tájékoztatni a szmoghelyzetről. Amennyiben Szlovákia valamely régiójában romlanak a légszennyezettségi adatok, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) riasztást ad ki, amiről a közszolgálati médiáknak két órán belül tájékoztatni kell a lakosságot. Ha a helyzet nem változik, naponta legalább kétszer kötelesek megismételni a figyelmeztetést. Reggel 7 és délután 17 órakor.

A járási hivatalok és a települések polgármestereinek tájékoztatására a SHMÚ a Belügyminisztérium által működtetett polgári védelem információs rendszerét használja majd.  A médiákon kívül az önkormányzatok is figyelmeztetik a lakosságot, mégpedig a riasztás kiadásától számított hat órán belül.

„Nélkülözhetetlenek a levegő minőségére vonatkozó pontos és gyors információk. Ugyanakkor meg kell találnunk annak módját, hogyan küzdhetünk a légszennyezés ellen” – tette hozzá a tárcavezető.

Alacsony kibocsátású zónák kijelölésére is lehetősége lesz a településeknek az új törvény szerint. Ezek célja a közlekedésből származó kibocsátás csökkentése és ezáltal a városok és falvak levegőminőségének javítása. Csak a megadott kategóriába tartozó, környezetvédelmi plakettel megjelölt járművek hajthatnak majd be ezekbe az övezetekbe. A konkrét feltételeket az adott település általános érvényű rendeletben határozza meg. Hogy a korlátozott forgalmú övezetek kihirdetését semmi se gátolja, egyéb törvények is változnak. Például a gépjárművek közúti forgalomban való részvételének feltételeiről és a városi rendőrségről szóló. A környezetvédelmi megfelelőséget jelölő plakettek kiadását a Belügyminisztérium rendeletben szabályozza majd.

A változások érintik az 1 és 50 MW közötti hőteljesítményű közepes tüzelőberendezéseket is. 2025-től szigorúbb kibocsátási határértékek vonatkoznak majd az 5 MW-ot meghaladó névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezésekre. Az 5 MW-ot meg nem haladó hőteljesítményű berendezések esetében a szigorítás 2030-tól érvényes.  A már meglévő létesítmények, mint a  fűtőművek, gázkompresszor-állomások, biomasszával üzemelő berendezések esetében átmeneti intézkedések alkalmazhatók. Hatékonyabb ellenőrzik majd a kibocsátási határértékek betartását is. A módosítás értelmében a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség köteles lesz a közepes tüzelőberendezésekre irányuló megfigyelési programot végrehajtani.

A nagy károsanyag-kibocsátású létesítmények üzemeltetői 2018-tól, a közepes kibocsátású üzemek működtetői pedig 2019-től elektronikusan lesznek kötelesek benyújtani kibocsátási adataikat a Nemzeti Kibocsátási Információs Rendszerbe.

„Erőfeszítéseink nem érnek véget a törvénymódosítással. Már dolgozunk a levegőminőség javítására vonatkozó stratégián, mely a járási hivatalok bevonásával megvalósítandó levegőminőség-javító programokat tartalmaz majd” – fejtette ki Sólymos László. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?