Most még csökken a munkanélküliség

Pozsony |

<p>Júliusban is csökkent a munkanélküliség, a munkaügyi hivatal adatai szerint a munkaképes korosztály 12,67 százaléka szerepelt a nyilvántartásban. A júniusihoz képest ez mindössze 0,12 százalékpontos csökkenést, az egy évvel előttihez viszonyítva pedig 1,32 százalékpontos visszaesést jelent.</p>

Ugyan a havi csökkenés minimális, a szociális ügyi minisztérium szerint azonban az a fontos, hogy a csökkenő tendencia megmaradt. Ján Richter miniszter ugyanakkor elismeri, hogy a következő hónap lesz az egyik legnehezebb. „Szeptemberben számolni kell a középiskolák végzőseivel, akik akkor jelentkeznek majd a hivatalokban” – jósolt az előző évek tapasztalatára hivatkozva a tárcavezető. A középiskolák végzősei után ugyanis a nyári szünetben még az állam fizeti az egészségbiztosítást, ha nem tudtak elhelyezkedni, szeptembertől azonban vagy munkába állnak, vagy saját maguknak kell fizetni a biztosítási járulékot. A legtöbb munkanélküli fiatal ezért szeptember első napjaiban jelentkezik be a munkanélküli-nyilvántartásba.

A negatív listát egyébként Közép-Szlovákia déli járásai vezetik, a legmagasabb, még mindig 30 százalék feletti a munkanélküliség a Rimaszombati járásban, de rossz a helyzet a Nagyrőcei, a Rozsnyói és a Nagykürtösi járásokban is. A legjobb, 5–6 százalék körüli munkanélküliséget Pozsonyban és a Pozsony környéki járásokban mérték.

Szeptembertől újra növekedés

Szakértők szerint a javulás a gazdaság élénkülésének köszönhető. „A cégeknek jobban megy, ezért megengedhetik maguknak, hogy több embert alkalmazzanak” – véli Michal Kozub, a Home Credit elemzője. Szerinte pozitívnak nevezhető az is, hogy a munkanélküliség csökkenése júliusban sem állt meg, pedig ebben a hónapban már érezhető a munkanélküli végzősök, elsősorban az egyetemisták bejelentkezése a hivatalba. Ľubomír Koršňák szerint az idénymunka hatása még augusztusban is a munkanélküliség csökkenése irányába hathat. „Az ukrajnai események azonban óvatosságra késztethetik a munkaadókat, ami a munkaerőpiac újbóli megdermedését eredményezheti” – véli az UniCredit Bank elemzője. A szeptember azonban Koršňák szerint is véget vet majd a munkanélküliség csökkenésének, ő is a végzett középiskolások bejelentkezésére számít.

Kozmetikázott listák?

Ezt a viszonylag alacsony csökkenést is megkérdőjelezi azonban, hogy az ellenzék szerint a munkaügyi hivatal manipulál a munkanélküliségi adatokkal. „Bebizonyosodott, hogy a munkaügyi hivatalok a központ utasításának megfelelően a munkakeresés helyett a nyilvántartást tisztítják” – jelentette ki Miroslav Beblavý (Sieť) az ombudsman ellenőrzésére hivatkozva.

Már egy évvel ezelőtt is felmerült, hogy a hivatal mindent elkövet az akkor még emelkedő munkanélküliség adminisztratív úton történő csökkentéséért, akkor az önkéntes munkát vállaló munkanélkülieket nem számították be a rendelkezésre álló munkanélküliek közé. Az ombudsman ellenőrzése szerint ugyanis a munkaügyi hivatalok arról is tájékoztatják a munkanélkülieket, hogy bizonyos feltételek mellett akkor sem kell fizetniük az egészségbiztosítási járulékot, ha nem szerepelnek a munkanélküli-nyilvántartásban. Az állam ugyanis fizeti az egészségbiztosítást a rokkantnyugdíjasok, az anyasági szabadságon lévő anyukák vagy az anyagi szükséghelyzetben lévők után is.

Az ombudsman valóban kifogásolta a hivataloknak ezt az eljárását, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a „probléma intenzitása nem olyan súlyos, hogy az sértené valamelyik alapvető emberi jogot”. Beblavý szerint azonban amellett, hogy kikerülnek a nyilvántartásból, elvesztik a jogukat a foglalkoztatási támogatásokra, vagyis nem kaphatnak kezdőtőkét, ha vállalkozni szeretnének, vagy elesnek a támogatásoktól, ha újból munkát találnak.

A központi munkaügyi hivatal elismerte, hogy az ombudsman figyelmeztette a megkérdőjelezhető eljárásra. Azt azonban cáfolta, hogy nem kaphatna foglalkoztatási támogatást az, akit kihúznak a munkanélküli-nyilvántartásból. „Még mindig nyilvántarthatják őt, mint olyan személyt, aki munkát keres, és ezen a jogcímen jár neki a foglalkoztatási támogatás” – állítja a munkaügyi hivatal. A „munkát keresők” listájára feliratkozhatnak olyanok is, akiknek jelenleg van munkájuk, de szeretnének másik munkát találni maguknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?