Most éri meg lecserélni a régi hitelünket

bankjegyek
Pozsony |

Szlovákiában az elmúlt hónapokban tovább csökkentek a lakáshitelek kamatai, a bankok ügyfeleinek így továbbra is megéri lecserélni a kedvezőtlenebb feltételekkel felvett korábbi kölcsöneiket egy újra, amivel évente akár több száz eurót is megtakaríthatnak. Ez esetben sem árt azonban az óvatosság.

A szlovákiai pénzintézetek júniusban átlagosan 1,07 százalékos éves kamattal kínálták a lakáshiteleiket, az elmúlt egy évben így további 0,52 százalékponttal csökkent ezeknek a kölcsönöknek a kamatozása – derül ki a Fincentrum pénzügyi tanácsadó társaság legfrissebb felméréséből, amely szerint a hitelkamatok soha nem látott történelmi mélypontra estek vissza.

„Az említett 1,07 százalékos kamatszinttel kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy ez csak az átlag. A kiemelt ügyfelek így akár 0,59 százalékos kamattal is hozzájuthatnak a lakáskölcsönhöz, míg a kevésbé megbízható ügyfeleknek az átlagosnál nagyobb kamatot szabnak. Sok függ persze attól is, hogy milyen hosszú időre rögzítjük a kamatszintet”

– mondta el lapunknak Zuzana Šimonová, a Fincentrum elemzője. Szerinte a bankok természetesen előnyben részesítik azokat az ügyfeleket, akiknek átlagon felüli a fizetőképességük, hiszen ezeknél jóval kisebb az esélye annak, hogy később gondjaik akadnának a törlesztéssel.

Hogy a váltással mennyit is takaríthatunk meg, azt a Fincentrum egy konkrét példán mutatja be.

„Míg három évvel ezelőtt egy 90 ezer eurós, 30 éves futamidejű, 3 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel havi törlesztőrészlete 323 euró körül mozgott, manapság ez nagyjából 273 euró, vagyis a régi hitel újra cserélésével havi szinten 50, évente pedig nagyjából 600 eurót takaríthatunk meg”

– állítja Šimonová.

A pénzügyi elemzők szerint azonban semmiképp sem szabadna rákapni az első kedvezőnek tűnő ajánlatra. A pénzintézetek a kedvező kamatot ugyanis gyakran ahhoz a feltételhez kötik, hogy a hitelt felvevőnek az adott bankban kell folyószámlát nyitnia, bebiztosítania a hitelét és az ingatlanát, vagy egyéb olyan szolgáltatást igénybe vennie, amelyre egyébként semmi szüksége. A végeredmény pedig az, hogy ha a kötelező szolgáltatások árát is figyelembe vesszük, a kínált akciós kamat már nem is olyan vonzó. „Arra is ügyelnünk kellene, hogy ha a régi bankunknál nem a megfelelő időben szeretnénk felmondani a hitelszerződést, akkor ez 1 százalékos kamatot számolhat fel az idő előtti visszafizetésért. A jó hír, hogy manapság is vannak olyan bankok, amelyek a hozzájuk átpártolt ügyfelek helyett kifizetik a büntetést” – tette hozzá Šimonová. Szerinte így mielőtt rákapnánk az első vonzónak tűnő ajánlatra, érdemes alaposan szétnézni a piacon, hiszen manapság még valóban van miből válogatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?