MKP: problémás szociális ügyek és egészségügy

Pozsony |

<p>A sok általánosságtól hemzsegő kormányprogram már előrevetítette, hogy nehéz lesz Ficón konkrét eredményeket számon kérni – áll abban a nyilatkozatban, melyet Németh Gabriella, az MKP szociális és egészségügyi alelnöke juttatott el az Új Szó Onlinehoz. A nyilatkozatot teljes terjedelmében közöljük.</p>

 

A kormányfő megalakítva a Szolidaritási és Fejlesztési Tanácsot látszólag fontosnak tartja a szociális partnerek és független szervezetek közötti párbeszédet, de részben felelőssé is teszi a tanács tagjait az egyes döntésekért.

Magas munkanélküliség

Szociális téren elsősorban a magas munkanélküliség az a probléma, amelyre Fico sem találja a megoldást, májusban meghaladta a 13 %-ot. Nagyok a regionális különbségek, új munkahelyek tömeges létrehozásáról nem tudunk, a kis- és középvállalkozások regionális támogatásáról nem hallani. Ezzel szemben emelkednek a kisvállalkozók minimális járulékai (160 euróról 185 euróra), az adómentes összeg 40 % helyett évi 5040 euró lesz, a vállalkozók 23 % adót fizetnek majd. Járulékokkal terhelik meg a megbízásra dolgozókat, akik nagy többségükben idénymunkások. Teszi ezt a kormány annak ellenére, hogy az ET májusban figyelmeztette Szlovákiát, hogy az alacsony bérű alkalmazottaknak túlságosan magasak az adóterhei, nagyon magas a munkanélküliség és a szociális szükséghelyzetben lévők nagyon kis csoportja hajlandó minimálbérért munkát vállalni. A diákok brigádmunkájukból is csaknem 29 %-os járulékokat fizetnek majd.

Végzős diákok – kezdő munkanélküliek

Aggasztó a végzős munkanélküliek magas aránya. Elgondolkodtató, hogy az EB által Szlovákia rendelkezésére bocsátott 220 millió euróból a végzősök közvetlen elhelyezését elősegítő 10 ezer új munkahely kialakítására csupán 50 millió eurót szánnak a szociális inklúzió és foglalkoztatás programból. A fennmaradó 170 millió eurót (több mint 5 milliárd korona) a gazdasági minisztérium a gazdasági fejlődés és versenyképességi program által osztja szét az innovációs technológiák és új gépek megvásárlására. Ettől további 2-3 ezer munkahely létrejöttét várják. Érdekes azonban, hogy míg a szociális minisztériumnál egy munkahely kialakítására 5000 eurót költenek, addig a gazdasági minisztériumnál 57 000-et! Netán a Smerhez közeli vállalkozók és a gazdasági lobbi lenne a háttérben?

Bárhogy van is, ha Fico kormánya ténylegesen növelni akarja a foglalkoztatottságot Szlovákiában, mielőbb fel kell ismernie a mezőgazdaságban, a családi vállalkozásokban, a szolgáltatások terén, az idegenforgalomban és a hazai turizmusban rejlő munkalehetőségeket, és ezeket kell hatékonyan támogatnia.

Munkatörvénykönyv

A munkatörvénykönyv 2011 előtti állapotának visszaállítása is csak ígéret marad. Vannak javaslatok kisebb változtatásokra, de Fico egyszerre két lovat ülne meg - jóban akar lenni a munkáltatókkal és a munkavállalókkal is. Visszaállítja a felmondási idő és a lelépő kifizetésére való jogosultságot, 3-ról 2-re csökkenti a meghatározott időre szóló szerződések ismételt megkötését, 150-ről 100 órára csökkenti a túlórák számát, valamint 550 helyett 400 órában szabja ezt meg egyes meghatározott foglalkozások esetében. A munkaviszony definícióját pontosítja, hogy visszaszorítsa a kényszer-vállalkozásokat, ami viszont jelentősen növelheti a vállalkozások megszüntetését és a munkanélküliség emelkedését.

„Rámosolyog” a szakszervezetekre is, velük is jóban akar lenni, megszünteti tehát a 30 %-os tagsági küszöböt. Mindennek tetejébe, a munkatörvénykönyv módosításának szeptemberi jóváhagyása után hatálybalépését, a munkáltatók kérésére, valószínűleg kitolja 2014-re.

Veszélyben a nyugdíjak

Ficót nem érdekli, hogy kormánya a II. pillér működési feltételeibe való folyamatos beavatkozással veszélybe sodorja a mai 30-40 évesek majdani nyugdíját. Teszi ezt annak ellenére, hogy tisztában van vele, az I. pillérből nem lesz elég pénz a nyugdíjak kifizetésére. Az eddigi 9 %-os hozzájárulás 4 %-ra való csökkentése az eddigi beavatkozások közül a legdrasztikusabb, ami az egyes nyugdíjpénztárak megszűnéséhez is vezethet. Két pozitívumot azonban meg kell említeni, lehetővé válik a garanciák minimálisan 10 évre, illetve maximálisan 15 évre való fixálása, tehát teret kapnak a biztosítók a hosszabb távú befektetésekre és ez által a hozam növelésére. A másik pozitívum, hogy egy meghatározott összegig ismét adómentessé válik a III. nyugdíjpillérbe befizetett összeg. Növekedik viszont a kezelési költség és az egyéb illetékek, amit a kliens fizet majd meg.

Egészségügyi gondok

Az egészségbiztosítási törvény módosításával ugyan egyelőre elhárult a veszély, hogy a szociális szolgáltatásokért 50%-os önrészt kelljen fizetni, de átfogó finanszírozási rendszer kidolgozására még kísérlet sem született.

A közegészségügy helyzetében sem állt be változás, az állami kórházak további adósságokat halmoztak fel, amelyeket ismét mi fizetünk majd ki. Októbertől törvény kötelezi a biztosítókat, hogy szerződést kössenek a csaknem 40 állami kórházzal és intézménnyel. Ezzel a módosítással kiváltságos helyzetbe hozzák az állami intézményeket a megyei és városi kórházakkal szemben.

Az állam biztosítottjai után 4 %-ról 4,32 %-ra emeli ugyan a befizetéseket, de ez az emelés távolról sem elég. Ily módon szabadítják fel az 50 milliós tartalékot, amely viszont csak az év végéig tart.

Bérek az egészségügyben

Az orvosok bérét rendezték, de a nővérekét szokatlanul gyors döntés után leállította az Alkotmánybíróság. Félő, hogy az orvosok példáján felbuzdulva ők is radikális lépésekhez folyamodnak. Már jelezték, ha nem lesz változás, az ősz folyamán ők is sztrájkba lépnek, illetve a tömeges felmondásokat is kilátásba helyezték. Az ellátórendszer optimalizálása továbbra is napirenden van, ami a kisebb kórházak megszüntetését eredményezheti, a gyógyszerek utáni HEA csökkentésről szó sincs. Nem történt előrelépés sem az elektronikus információs rendszer (eHealth), sem pedig a DRG bevezetése terén.

A szocialista Ficótól a választásokon az emberek szociális érzékenységet vártak. A sok populista megnyilvánulás után, jött a hidegzuhany, az ígért biztonság helyett, itt vannak a megszorító intézkedések, a bizonytalanság, a középosztály aránytalan megterhelése. És ez még csak a kezdet. Ahogy ürül majd az államkassza, úgy jönnek az újabb népszerűtlen intézkedések is.

Hogy Fico elméletével éljek: biztos, hogy a nadrágszíjat ismét szorosabbra kell majd húzni!


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?