MKP: még mindig nincs elnökjelölt

Várhatóan szombaton jelenti be a Magyar Közösség Pártja (MKP), hogy kivel vág neki a 2019-es köztársasági elnök választásnak. Az eredetileg júniusra tervezett döntés három hónap távlatából sem lett egyszerűbb.

 

Szombaton ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját a Magyar Közösség Pártja a dunaszerdahelyi városi művelődési központban. Kultúrműsor és kitüntetések átadása is szerepel a programban, a leginkább várt bejelentés mégis az, hogy ki lesz az MKP államfőjelöltje a 2019-es elnökválasztáson. A kongresszus programjában ugyan nem szerepel a kérdés, de információink szerint szombaton kiderülhet a jelölt neve.

A párt június 7-én jelentette be, biztosan indít jelöltet, mivel „az állam szerves részét képező nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok szempontjából is fontos, ki fog az ország élén állni” – állt az MKP akkori sajtóközleményében. A június 23-ai kongresszuson a küldöttek négy jelölt közül választhattak volna: Csáky Pál, Menyhárt József, Miklós László és Őry Péter nevét kívánták előterjeszteni. Akkor szeptemberre halasztották a döntést, de háttérinformációink szerint továbbra is nagy a homály a jelölés körül.

Kapcsolódó cikkünk

Csáky Pál már korábban jelezte, inkább az európai parlamenti választáson indulna. Miklós László korábbi környezetvédelmi miniszter lapunknak úgy nyilatkozott, nem vállalja a jelölést. Ha a párt következetesen ragaszkodik a júniusban megnevezett jelöltjeihez, akkor a párt elnöke, Menyhárt, valamint az Országos Tanács elnöke, Őry között választhatnak. Értesüléseink szerint Menyhárt pártelnökként nem szívesen vállalná a versenyt Bugár Bélával, a Híd jelöltjével. Felmerült még Berényi József neve is lehetséges jelöltként, ő szívesen lenne a párt listavezetője az EP választáson, az esélyeit pedig javítaná egy előzetes elnöki kampány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?