MKP: a vasúti kétnyelvűség nem elég

Pozsony |

<p>A kétnyelvű közlekedési tájékoztatás bevezetésére tesz javaslatokat a Magyar Közösség Pártja (MKP) Érsek Árpádnak, az új&nbsp;közlekedési miniszternek - jelentette be a párt vezetése szerdai sajtótájékoztatóján Pozsonyban.</p>

A szlovákiai kisebbségi nyelvhasználati törvény 2011-es módosításakor olyan szakmai hibákat követtek el, amelyek következtében nem vált gyakorlattá, csupán kihasználatlan lehetőség maradt a vasútállomások neveinek és más tájékoztató feliratoknak a kétnyelvűvé tétele - mutatott rá Menyhárt József, az MKP elnöke. Hozzátette: mostani kezdeményezésük egyebek mellett ennek a máig fennálló helyzetnek a rendezését célozza, néhány általuk kidolgozott törvénymódosítási javaslattal. Ennek jogszabályba foglalt változatát szerdán elküldik Érsek Árpádnak, a Híd jelöltjeként augusztusban kinevezett közlekedési miniszternek, akitől azt várják, hogy a javaslatokat vegye bele abba a törvénymódosítási javaslatba, amelyet a párt a közeljövőben szeretne elfogadtatni a szlovák törvényhozásban.

KÉTNYELVŰSÉG LESZ A VASÚTON, ÍGÉRI ÉRSEK

Horony Ákos, a párt jogi szakértője elmondta: azt szeretnék, hogy olyan törvényi szabályozást fogadjon el a pozsonyi parlament, amely egyebek mellett automatikussá teszi a kétnyelvű tájékoztató feliratok kihelyezését az érintett településeken, valamint azt is, hogy a kétnyelvű közlekedési tájékoztatás ne korlátozódjon egyetlen táblára, s a kihelyezés költségeit ne az önkormányzatoknak kelljen viselniük. Nagy Dávid, az MKP másik jogi szakértője hozzáfűzte: javaslataik a vasúti közlekedésben megjelenő tájékoztató feliratok mellett a közúti közlekedési táblák és az autóbuszállomások, megállók, kikötők és repülőterek esetében, illetve a településrészek, járások és megyék megjelöléseinél is biztosítanák a kétnyelvűséget. Horony Ákos megjegyezte: a tárca élén történt csere óriási lehetőség, annál is inkább, mert a kétnyelvűsítéshez vezető döntések egy részéhez törvénymódosítás sem szükséges, mert azokat a miniszter saját hatáskörében is módosíthatja.

HÍD ÉS MKP: MÉG NINCS ÖSSZEBORULÁS

Menyhárt József a sajtótájékoztatón bejelentette: az MKP a közlekedési kétnyelvűség gyakorlati megvalósítása ügyében még az ősz folyamán széles körű magyar-magyar párbeszédre lehetőséget adó szakmai-politikai fórumot is tervez. Ennek formájáról és időpontjáról a párt vezetősége legközelebbi ülésén dönt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?