Mit tehetünk, ha a bank elutasítja a hitelkérelmünket?

házak
Pozsony |

Nem fogadta el a bank a jelzáloghitel-kérelmünket? A szakemberek szerint ez esetben sem szabadna azonnal feladnunk a próbálkozást. A visszautasítás hátterében olyan okok állhatnak, amelyek orvosolhatók, és a következő próbálkozás már sikerrel járhat. Nem árt azonban az óvatosság.

„A jelzáloghitel-kérelem visszautasításának számtalan oka lehet. Leggyakrabban a kérelmező alacsony bevételei miatt mond nemet a bank, de az is megtörténhet, hogy a kérelmező késik az adófizetéssel, rövid ideje dolgozik vagy vállalkozik, és persze a hitel fedezetéül szolgáló ingatlanokkal kapcsolatos problémák is gyakoriak” – mondta el lapunknak Eva Šablová, a FinGO.sk pénzügyi tanácsadó társaság hitelezésért felelős igazgatója. Mi a megoldás ilyen helyzetekben? Šablová szerint a lényeg, hogy nem szabadna azonnal feladni az első sikertelen próbálkozás után.

Óvatos bankok

A jelzáloghitel összetett pénzügyi termék. Egy fogyasztási hitelhez vagy hitelkártyához képest jóval nagyobb összeghez juthatunk hozzá, ráadásul alacsonyabb kamatláb mellett. Így azon sem szabadna csodálkoznunk, hogy a bank a szokásosnál is jobban odafigyel a hiteligénylő fizetőképességére.

„A pénzintézet a jelzáloghitel igénylésekor alaposan megvizsgálja mind a kérelmezőt, mind a jelzáloggal terhelt ingatlant. Nem mindenki kap azonnal kölcsönt, és nem is az általa elképzelt összegben. Az igénylők gyakran olyan akadályokkal szembesülnek, amelyek megakadályozzák vagy jócskán késleltetik a hitel jóváhagyását”

– tette hozzá Šablová.

A szakértő szerint a bankok természetesen olyan ügyfeleknek hajlandók jelzáloghitelt nyújtani, akik azt gond nélkül vissza is tudják fizetni. Ehhez azonban előbb részletesen megvizsgálják az igénylő bevételeit, kiadásait, állásának vagy vállalkozásának a stabilitását. „A legapróbb kételyek, legyen szó akár adó- vagy járulékhátralékokról, egy korábbi hitel törlesztésével kapcsolatos gondokról, vagy egyéb olyan jelekről, amelyek arra utalnak, hogy az ügyfél nem lesz képes a hitelt felelősségteljesen visszafizetni, megakadályozhatják a kérelem jóváhagyását. Az ügyfél által a hitel fedezetéül felajánlott ingatlan értéke és általános állapota is fontos szerepet játszik a jóváhagyásnál. Ha rossz műszaki állapotban van, nincs rendezve a tulajdonjog, vagy nem megfelelően van bejegyezve a földhivatalban, nem biztos, hogy a bank elfogadja, így a jelzáloghitel-kérelmet is elutasíthatja” – figyelmeztet Šablová.

Újra is próbálkozhatunk?

Ha a bank azért nem hagyja jóvá az igénylést, mert a kérvényező nem teljesítette az adózási kötelezettségeit, vagy nem fizette időben egy korábban felvett hitel törlesztőrészleteit, nem érdemes automatikusan egy következő bankhoz fordulni. A pénzügyi elemzők szerint ez teljesen értelmetlen lépésnek számítana.

„Minden elutasított hitelkérelem plusz egy negatív bejegyzést hoz a hitelnyilvántartásba, így az ismételt sikertelen hitelkérelmek csak rontanak az ügyfél helyzetén. Először meg kell oldani a hitel jóváhagyását akadályozó problémát, és a következő kérelem benyújtása előtt legalább 3 hónapot kell várni”

– tanácsolja Šablová.

Egyes akadályok néhány héten belül megoldhatók, mások több hónapot is igénybe vesznek. „Ha egy hitel jóváhagyását az állami intézmények nyilvántartásában szereplő adóhátralék akadályozza, tudnunk kellene, hogy az állami intézményeknél különböző határidők vannak az adatok frissítésére. Mielőtt újra igényelnénk a hitelt, érdemes utánajárni annak, hogy még szerepel-e a nevünk a feketelistán, ellenkező esetben újra hoppon maradhatunk” – tanácsolja a pénzügyi szakértő. Arra is érdemes odafigyelni, hogy ha egy hosszabb betegszabadságról visszatérő ügyfél vagy a szülői szabadságáról visszatérő nő igényel jelzáloghitelt, a bankok többnyire csak az első fizetés átutalása, azaz körülbelül 6 héttel a munkába állás után fogadják el a hitelfolyósításhoz szükséges jövedelemigazolásukat.

Megtörténhet az is, hogy a hiteligénylő korábban felfüggesztette egy másik hitelének a törlesztését, és a bank ezért nem hagyja jóvá a hiteligénylést. Ebben az esetben először vissza kell térni a rendes törlesztéshez, majd várni kell 6–18 hónapot, attól függően, hogy melyik banknál kívánnak jelzáloghitelt igényelni. Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy ha egy ügyfél elmaradt a törlesztőrészleteivel, először azokat kell rendezni. Egy hosszabb ideje vagy többszörösen nem törlesztett hitel nagyobb problémát jelenthet. A bankok ezeket a helyzeteket egyénileg bírálják el, bizonyos esetekben nagyjából 12 hónap elteltével lehet újra benyújtani a hitelkérelmet, néha azonban ennél is tovább kell várni. Egyes bankoknál segít, ha az ügyfél hitelbiztosítást köt a jelzáloghitelhez, vagy bevon egy megfelelő jövedelemmel rendelkező adóstársat. A legrosszabb forgatókönyv a szakértő szerint a magáncsőd bejelentése, amikor az ügyfél legkorábban 5 év múlva igényelhet hitelt.

Szakmai segítség

Vannak azonban más módszerek is, amelyeknek köszönhetően gyorsabban hozzájuthatunk a hitelhez. Az ügyfél elkerülheti a jelzáloghitellel kapcsolatos problémákat, ha az igénylés előtt konzultál egy hozzáértő pénzügyi közvetítővel, aki összehasonlítja az összes bank jelzáloghitel-ajánlatát, felméri a lehetséges buktatókat, és ezek alapján kidolgozhatja a stratégiát, amelynek köszönhetően zökkenőmentesebben juthatunk hozzá a hitelhez.

„Egyes ingatlanok tulajdonjogának a rendezése például több hónapot vehet igénybe, de ha egy másik megfelelő ingatlanra, például a szülei lakására vagy házára tud jelzálogot felvenni, a bank szinte azonnal jóváhagyhatja a kérelmet. Hasonló elv vonatkozik azokra az ügyfelekre is, akiknek nincs elegendő jövedelmük vagy nagyon rövid ideje dolgoznak. Számukra egy adóstárs jelentheti a megoldást, például az élettárs, szülő, testvér vagy más közeli személy, amennyiben az elegendő jövedelmet tud felmutatni”

– jegyzi meg a hitelszakértő.

A jelzáloghitellel kapcsolatban ugyanakkor számos olyan különleges helyzet adódhat, amelyeket a különböző bankok eltérő módon kezelnek. Például, míg az egyik bank elfogad egy „rosszabb” ingatlant, addig egy másik automatikusan visszautasítja. Egyes bankok elnézőbbek a hitelregiszterben szereplő bejegyzések elbírálásánál is, amivel a tapasztalt pénzügyi közvetítők tisztában vannak, így érdemes ezt is megbeszélni velük

Ne siessük el!

Alapvető fontosságú, hogy az ügyfél rögtön az elején beszerezze az összes olyan dokumentum és irat teljes listáját, amelyre az adott hitelkérelme feldolgozásához szüksége lesz, attól függően, hogy ingatlanvásárlásról, házépítésről, felújításról vagy egy korábban felvett hitel törlesztéséről van szó. Ideális esetben a pályázati dokumentumokat előzetesen egy szakember ellenőrzi, mielőtt az ügyfél benyújtja a kérelmet. Ha ugyanis egy olyan banknál próbálkozik, amely nem fogadja el az ingatlant a jelenlegi állapotában, akkor sok időt veszíthet. És ami még rosszabb, a kérelme máris megjelenik a hitelnyilvántartásban, ami korlátozhatja abban, hogy más megoldást találjon” – teszi hozzá Šablová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?