Minden 10. ember a környezetszennyezés miatt halhat meg

környezetszennyezés
Pozsony |

A környezetszennyezés évente majdnem 5 ezer ember halálát okozza Szlovákiában – derült ki a Környezetpolitikai Intézet (IEP) elemzéséből. A környezetvédelmi tárca sajtóosztályának munkatársaszerint a tárca már felismerte a problémát, és egy sor intézkedést is hozott.

 

A környezetvédelmi tárcánál működő intézet hangsúlyozza, sokszor nem is tudatosítjuk, hogy a környezetszennyezés mekkora hatással van az egészségünkre. Számításai szerint Szlovákiában évente 4898 ember hal meg bizonyítottan a környezetszennyezés miatt. Összehasonlításképp: 2015-ben 4242-en haltak meg a túlzott alkoholfogyasztás következtében, közúti balesetben pedig 310-en. A környezetszennyezés hatásait azonban rendszerint nem észleljük közvetlenül. Az elemzők 3 fő okot említenek: a légszennyezettséget, a víz szennyezettségét és a veszélyes vegyi anyagokat.

Ezek közül a szennyezett levegő okozza a legtöbb egészségi problémát Szlovákiában, az idő előtti halálesetek közel 80%-át idézi elő. A légszennyezés mindannyiunkat érinti, de más-más mértékben: a városban rosszabb a helyzet, az idősek és a gyerekek vannak kitéve nagyobb veszélynek. A rossz minőségű ivóvíz szintén komoly gond, az IEP főleg a magánkutakból származó vizekre hívta fel a figyelmet, hiszen azok minőségét ritkábban ellenőrzi szakember. A veszélyes vegyi anyagok közül az ólomtartalmú festékek káros hatása a legveszélyesebb.

Szabó Mónika, a környezetvédelmi tárca sajtóosztályának munkatársa lapunknak elmondta, a levegő és a víz minőségének javítására több átfogó intézkedést hoztak, ezek segítségével képesek csökkenteni a magas elhalálozási rátát.

A környezetvédelmi minisztérium Környezetpolitikai Intézete (IEP) a szennyezést befolyásoló tényezők közül a rossz minőségű levegőt és ivóvizet, valamint a nem megfelelő kémiai anyagok használatát emelte ki. A szennyezett levegő főleg a légzőszervi megbetegedésekért felelős, mint például a tüdőrák vagy az asztma. A rossz minőségű ivóvíz fogyasztása sokszor okoz hasmenéses tüneteket. A vegyi anyagok közül elsősorban az ólomtartalmú festékek használatát tiltanák, mivel ezek hatással lehetnek a gyermekek intelligenciaszintjére, és károsíthatják a kognitív képességeiket. Az elemzők azonban hozzátették, hogy ezek csak a bizonyított, és viszonylag könnyen mérhető szennyezések hatásai. Sok káros anyag mellékhatását egyelőre nem sikerült teljesen kivizsgálni, így elképzelhető, hogy olyan betegségekért is felelősek, amelyekre nem is gondoltak a szakértők. Emiatt pedig valószínűleg még több haláleset írható a környezetszennyezés számlájára, mint az eddig mért adatok, azonban ezek pontos kimutatásához további vizsgálatokra lesz szükség

70 milliós kár

Az IEP szerint a környezetszennyezés nemcsak az emberek életminőségére, hanem az ország gazdaságára is káros hatással van. A szennyezés okozta megbetegedések miatt az emberek kevésbé dolgoznak hatékonyan, és értelemszerűen a korai elhalálozások sem tesznek jót a gazdaságnak. Az adatok alapján az így keletkezett éves anyagi kár nagyjából 77,3 millió euróra tehető.

A környezetszennyezés káros hatásai leginkább a kirekesztett társadalmi csoportoknál figyelhetők meg. Az ilyen közösségekben élő emberek nagy része nem fér hozzá a közvízellátáshoz, lakóhelyükön nincsenek szennyvízcsatornák, és olyan tüzelőanyagokat használnak, melyek kifejezetten károsak a környezetre.

Az IEP a probléma megoldását többek között a sűrűbb ellenőrzések bevezetésében látja, és fontosnak tartja a szennyvízcsatornák kiépítését is a leszakadó területeken. Az elemzők hozzátették, hogy bár a helyzet így sem megfelelő, a környezetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően azonban folyamatos javulás figyelhető meg az elhalálozási mutatóban: az 1990-es évek elején még évente 8 ezer ember halt meg a szennyezés miatt, és az évek során ez az arány folyamatosan csökkent.

Lex Csallóköz

Szabó Mónika, a környezetvédelmi minisztérium sajtótitkára szerint a tárca már intenzíven dolgozik a probléma megoldásán. A légszennyezés csökkentése érdekében például több intézkedést is bevezettek. „A tárca támogatja az energiahatékonyság javítását, valamint bevezette a nagy tüzelőberendezésekre vonatkozó kibocsátási határértékeket. Nagy hangsúlyt fektetünk a tájékoztatás javítására is: már kötelező tájékoztatni a lakosságot a szmoghelyzetről, és egy weboldal is indult, amely a kevésbé szennyező fűtési módokra való áttérésről tájékoztat. Készül a Levegővédelmi Stratégia is, amely egy részletes levegőminőség-elemzést tartalmaz, illetve konkrét javaslatokat tesz a levegő minőségének javítására” – jelentette ki a sajtótitkár. A vízvédelemmel kapcsolatban szintén több intézkedést említett. „A parlament pár hete fogadta el a lex Csallóközt, ez az első jogszabály, amely a legértékesebb ivóvízkészletek védelmével foglalkozik. A csatornahálózattal rendelkező településeken pedig a lakók három éven belül kötelesek lesznek csatlakozni a hálózatra, amennyiben ez műszakilag megoldható és nem jár indokolatlanul magas költségekkel” – tette hozzá Szabó.

A törvényt tegnap Andrej Kiska köztársasági elnök is aláírta. A januártól életbe lépő lex Csallóközt azonban korábban több szakember is bírálta. Dušan Velič, a Vizünkért Polgári Társulás képviselője szerinte az új törvény nem lesz elég hatékony a vizek védelme érdekében.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?