Mikulec: Csehország felől jelenleg több illegális határátlépést elkövető személy érkezik, mint Magyarországról

Roman Mikulec

Jelenleg több illegális határátlépést elkövető személy érkezik Csehországból, mint Magyarországról. Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter azt mondta, aktívan egyeztetni kell a problémáról a cseh féllel. „Az úgy nem működik, hogy nincs tartva a visszafogadási egyezmény” – mondta a szerdai kabinetülés után.

 A miniszter hozzátette, folynak a tárgyalások Csehországgal, a jövő hétre szakértői szintű megbeszélést hívtak össze. Mikulec az Európai Bizottság képviselőivel is egyeztet a kérdésről. „Azért foglalkozunk ezekkel az ügyekkel uniós szinten, mert meg kell védenünk a schengeni külső határt. Ha ezt megoldjuk, akkor nem lesz szükség olyan belső intézkedésekre, mint amilyeneket most kellett elrendelni a határon” – mutatott rá.

Az érkező illegális határátlépést elkövető személyek száma naponta változik – mondta. „Igyekszünk gondoskodni róluk. Nem akarnak Szlovákiában maradni, gyakran még a felajánlott segítséget sem fogadják el. Tovább akarnak menni, mindenképpen Németországba akarnak jutni” – közölte Mikulec.

A miniszter tájékoztatása szerint a belügyminisztérium által Jókúton (Kúty) kialakított központban élelmet és orvosi ellátást nyújtanak az illegális határátlépést elkövető személyeknek. „Filip Vagač kormánymegbízott és a belügyi tárca válságkezelési osztálya tárgyalásokat folytat a civil szektorral. Folyamatos egyeztetés folyik arról, hogy ezek a szervezetek miben tudnak segíteni” – tette hozzá.

Mikulec tájékoztatása szerint megerősítik a rendőrségi járőrözést. „Mivel ez az erőforrás korlátozott, a hadsereg segítségét kértük” – mondta. A kormány szerdai döntése értelmében naponta akár 100 katona is segítheti a rendőrség munkáját. „Közösen fognak járőrözni azokban a régiókban, ahol erre szükség van” – tette hozzá.

A tárcavezető azt egyelőre nem tudta megmondani, szükség lesz-e még több katona bevetésére. „Örülnénk, ha erre nem lenne szükség, ezért mindent megteszünk azért, hogy javuljon a helyzet a külső határokon, és enyhüljön a nyomás a magyar-szerb határon” – mondta, és hozzátette, fontos szerepük van a Szerbiával és Törökországgal folytatott uniós szintű tárgyalásoknak is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?