Miért menekült Szlovákiából Magyarországra a százakat foglalkoztató Bosch?

bosch

Miközben a politikusok egymásra mutogatnak, a német nagyvállalat egyszerű és logikus magyarázattal állt elő.

Távozik az elektromos meghajtású biciklik gyártására szakosodott Bosch az eperjesi járásbeli Harságból (Záborské). A helyiek szerették a céget, mivel viszonylag könnyen elvégezhető munkát kínáltak számukra, tisztességes fizetés mellett.

A gyárat először Miskolcon létesítették, később azonban áttették a telephelyüket Szlovákiába, Tarcaszentpéteren (Petrovany) ipari park felhúzását tervezték, ám végül változásra került sor, a bérelt csarnokban másfél év után leállították a termelést, mintegy négyszáz alkalmazottat pedig elbocsátottak.

Csak néhány ember maradt – főnökök, menedzserek, csoportvezetők. A szerződésünk még március végéig szól, háromhavi végkielégítést kapunk, és új munkahelyet kell keresnünk. Sokan csalódtak a cégben

– mondta az egyik volt alkalmazott.

Több kollégájához hasonlóan ő is úgy véli, hogy a Bosch távozása a telekvásárlással kapcsolatos problémáknak is köszönhető, amelyet a tulajdonosok nem akartak eladni a felajánlott, négyzetméterenként mintegy 26 eurós áron. Annál is inkább, mert egy ideje ugyanezért a szántóföldért az állam kétszer annyit fizetett.

A polgármester nem szeretett volna nyilatkozni a telekkel kapcsolatos nehézségekről és az állam hozzáállásáról, amely az MH Investet képviselte a vásárlásban. Csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy a cégnek volt egy megfelelő apparátusa, jól fizetett és felkészült emberekkel, akik képesek voltak a projekt megvalósítására. „Ha az önkormányzat lett volna az illetékes, biztosan másképp álltunk volna hozzá. Bizonyos lépéseket alábecsültünk, de ez egy lezárt történet számunkra” – mondta.

Amikor Richard Sulík volt gazdasági miniszter bejelentette, hogy 2022-ben egy erős befektető érkezik Kelet-Szlovákiába, és több ezer embernek ad munkát, úgy tűnt, hogy semmi sem áll a régió fejlődésének és foglalkoztatásának útjába. Az öröm azonban korainak bizonyult.

Ahogy az hazánkban lenni szokott, automatikusan előtérbe kerültek a politikusok közötti kölcsönös vádaskodások. Igor Matovič azt állította, hogy Richard Sulík a megállapodások ellenére idő előtt jelentette be a beruházást, és hogy a német szakszervezetek blokkolták a projektet Szlovákiában. Sulík és Eduard Heger később az új kormányt okolta, amely szerintük eltért a demokratikus elvektől, mondván egy nyugati cég nem akarja kiterjeszteni tevékenységét egy ilyen országban. Ennek azonban nem sok értelme van, hiszen a Bosch nemcsak vidáman folytatja Orbán Viktor Magyarországán, hanem további gyártóüzemeket is épít.

Pavel Roman, a Bosch Group CZ és SK szóvivője mindezeket az okokat visszautasítja, és hangsúlyozza, hogy távozásuknak semmi köze a dolgozókhoz vagy a teljesítményükhöz.

„A koronavírus-világjárvány idején magas végfelhasználói keresletet tapasztaltunk, ami ingadozó ellátási lánccal párosult. Ezek a tényezők egyes esetekben túlméretezett megrendelésekhez vezettek. Most néhány országban inflációt, sőt recessziót tapasztalunk. A kiskereskedelmi eladások túlzottan alacsonyak ahhoz, hogy jelentősen csökkentsük az ellátási lánc készleteit. Véleményünk szerint az egész ágazat jelenleg konszolidációs szakaszban van, amíg a kereslet és a kínálat egyensúlyba nem kerül, ez pedig hosszú időbe fog telni” – mondta.

Hozzátette: az Eperjes melletti telephelyet a miskolci főüzem termelési területének bővítéseként tervezték. Most arra a következtetésre jutottak, hogy a magyarországi kapacitás elegendő a megváltozott piaci helyzet által megkövetelt termeléshez.

(plus7dni)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?