Megszüntették a Robert Fico ellen decemberben indított eljárást

Robert Fico
Pozsony |

Megszüntették a Robert Fico ellen decemberben indított eljárást, a Smer elnökét felbujtással gyanúsították egy pozsonyi tiltakozó felvonulás kapcsán. Erről Robert Fico számolt be hétfői sajtótájékoztatóján, az eljárás megszüntetéséről jogi képviselője értesítette. „Ha ez igaz, akkor Hamran és Mikulec belügyminiszter durva beavatkozását igazolja, hogy megakadályozzák a tüntetésen való részvételemet” – jelentette ki Fico.

A rendőrség megerősítette, hogy a Pozsonyi Kerületi Ügyészség ügyésze ejtette a vádakat és megszüntette a büntetőeljárást. „Az ügyben továbbra is folyik a nyomozás” – tájékoztatott Michal Szeiff, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az ügyészség január 3-án döntött Fico panaszáról. Több oka is van az eljárás felfüggesztésének, az egyik a parlamenti képviselői mandátum gyakorlásával összefüggésben elkövetett felbujtás bűncselekményének hiánya” – mondta Juraj Chylo, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség szóvivője.

Hozzátette, hogy az illetékes rendőrnek kell újra intézkednie és döntenie az ügyben. „Az ügyész szemrehányást tett a rendőrnek azért is, mert szerinte jogszerűtlenül intézkedett abban, hogy Fico jelen legyen az eljárás során” – tette hozzá Chylo.

Peter Pellegrini, a parlamenten kívüli Hlas elnöke úgy reagált, hogy ha van alapja a gyanúsításnak, akkor azt nem lehet egy hét után visszavonni. „Beigazolódott, hogy ez az ügy egyértelműen a kormány kísérlete volt arra, hogy megfélemlítse az ellenzéki vezetőt azzal, hogy látványosan bekísérte a rendőrségre.” Felszólította a kormányt, hogy őrizze meg a jogállamiságot, és a törvény betartására szólította fel a fegyveres erőket és a bűnüldöző szerveket, valamint arra, hogy ne politikai utasításra cselekedjenek.

A Smer elnökét 2021. december 16-án vezette el a rendőrség a pozsonyligetfalui Tyrš rakpartról, röviddel a tiltakozó felvonulás kezdete előtt. A rendőrség arról tájékoztatott, hogy a bűnüldöző szervek indítványozására járt el. Kihallgatása után Robert Fico azt mondta, felbujtás gyanúja miatt indítottak ellene eljárást. Az egészet kitalációnak nevezte, hangsúlyozva, hogy nem akartak feszültséget kelteni.

Hamran István ideiglenesen megbízott országos rendőrfőkapitány visszautasította, hogy a rendőrség eljárásának politikai háttere lett volna. Hangsúlyozta, hogy a tervezett tiltakozás idején veszélyhelyzet volt érvényben, és az ilyenkor érvényes előírások megsértésére vonatkozó felhívás miatt jártak el. Azt is leszögezte, hogy a rendőrség a jövőben is ugyanígy tesz hasonló helyzetekben, tekintet nélkül az érintettek politikai hovatartozására.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?