Megszüntetnék az óraátállítást

Pozsony |

<p>Vasárnapra virradóra hajnali 3 órakor visszaállunk 2 órára, s elkezdődik a téli időszámítás. Az óraátállítás ellenzői több uniós országban még a tavasszal petíciós akciót indítottak. Ahhoz, hogy Brüsszel komolyan foglalkozzon az átállítás leállításával, legalább egymillió aláírást kell összegyűjteni.</p>

Az utóbbi években egyre többen tiltakoznak az óraátállítás ellen, szerintük már régen értelmét veszítette. Az átállítást támogatók szerint nemcsak azért van szükség nyári időszámításra, mert a napfényes órák magasabb száma miatt energiát takaríthatunk meg, hanem mert hosszabb ideig lehetünk a szabadban is, sőt a jobb látási viszonyoknak köszönhetően csökkenhet a közúti balesetek és a bűncselekmények száma.

Az ellentábor úgy véli, a világításon megtakarított energia mennyisége elhanyagolható az átállás okozta egészségi problémákkal szemben, ráadásul manapság már egyre több háztartásban használnak nyáron légkondicionálót, mely a több napos óra miatt több energiát emészt fel.

Egymillió aláírást kell összegyűjteni

„Ahhoz, hogy Brüsszelben komolyan foglalkozzanak a két időszámítás eltörlésével, az egész EU területén legalább egymillió aláírást kell gyűjteni a változást indítványozó petíciós ívekre” – magyarázta lapunknak Andrej Králik az Európai Bizottság Szlovákiai Képviseletének sajtófőnöke.

A tagállamok lakosai alapján arányosan kiszámították, melyik országból hány aláírásra van szükség, és legalább hét államban teljesíteni kell ezt a szintet. Csehországból 16 500, Lengyelországból 38 250, Németországból 74 250, Szlovákiából legkevesebb 9750 aláírást kell összegyűjteni. Ha valahol kevesebb jön össze, a millióba azt is beszámítják, de keresni kell egy másik országot, ahol biztosítani tudják a megszabott limitet.

Az észtek már kipróbálták

Az aláírásokat még mindig gyűjtik. „Az EU szintjén jelenleg nincs napirenden a téma. Egyébként nem brüsszeli találmányról van szó, a legtöbb ország a hetvenes években vezette be a két időszámítást, az unió irányelve csak egységesítette ezt, hogy elkerüljük a fölösleges káoszt a közlekedésben, a távközlésben vagy a számítástechnika terén stb.” – részletezte Králik.

Észtországban 2001–2002-ben kipróbálták az egy időszámítást, de nem vált be, s a negatív tapasztalatok után visszatértek a kettőre, Lettországban pedig az óraátállítás kimondottan kedvez a turizmusnak. A hatályos uniós direktíva alapján március és október utolsó vasárnapja az a nap, amikor egy órával előre-, illetve visszaállítjuk az óramutatót. Az erről szóló szlovák kormányrendelet 2016-ig hatályos.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?