Mégis minden iskolát mentenének

Pozsony |

<p>Ma kezdődik a parlament júniusi ülése, mely gyorsított eljárásban tárgyalja a közoktatási törvény módosítását. A Híd módosító javaslatot terjeszt be, a teljes szervezettségű iskolákra vonatkozó minimális osztálylétszám eltörlését javasolja.</p>

A képviselők az oktatási tárca javaslatát fogják tárgyalni, ez az 1–4-es alapiskolák esetében törölné el a minimális osztálylétszámot. Információink szerint a Híd a rendelkezést az összes alapiskolára, vagyis a teljes szervezettségűekre is kiterjesztené. Az erről szóló módosítást Vörös Péter fogja beterjeszteni a második olvasatban.

„Olyan módosító javaslatot fogok beterjeszteni, mely a teljes szervezettségű nemzetiségi iskolákban is törölné a minimális osztálylétszámra vonatkozó rendelkezést” – mondta lapunknak Vörös Péter. Arra a kérdésre, hogy van-e egyezség a koalíciós partnerek között a felső tagozattal is rendelkező iskolákra vonatkozó kvóták eltörlésével kapcsolatban, azt válaszolta: „Folyamatosan tárgyalunk a javaslatról, a szavazásig egyeztetni fogunk a kvóták eltörléséről.” A képviselő optimista a módosítás esélyeivel kapcsolatban.

A smeres többségű parlament 2013-ban hagyta jóvá a minimális osztálylétszámra vonatkozó rendelkezést, mely szeptemberben lépne hatályba. Ez alapján ősztől a nemzetiségi iskolákban legkevesebb 9 gyerekkel lehet első osztályt nyitni, a felső tagozaton pedig 15 főben szabták meg a minimális kvótát. Az eredeti rendelkezés több mint 60 magyar tanítási nyelvű alapiskolát érint negatívan. A tárcaközi egyeztetésre bocsátott javaslat csak az alsó tagozatos iskolákban törölné el a minimális osztálylétszámra vonatkozó megkötést. Az oktatási minisztérium adatai alapján országszerte ez 60 iskolát, köztük 23 magyar tanítási nyelvű intézményt érint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?