Matovičot fogadta az elnöki palotában Čaputová

matovic caputova

Csütörtök délelőtt az OĽaNO és barátai koalíció vezetőjével találkozott az államfő.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök személyesen tájékoztatta Igor Matovičot a választás utáni időszakban várható lépésekről és azok előkészületeiről.

Az OĽaNO és barátai vezetője a találkozó után elmondta, egyik párttal sem tárgyal lehetséges koalíciókról, egyúttal megerősítette, továbbra is pártelnök marad.

Becsületes ellenzékként tevékenykedünk majd, és a maffiózók torkának fogunk ugrani

– tette hozzá.

Matovič szerint néhány nap alatt, legfeljebb két héten belül összeáll az új kormány. Arról nem akart találgatni, hogy ki lesz a kormányfő. Úgy véli, az SNS listáján megválasztott képviselőket Robert Fico, a Smer elnöke tudja a maga oldalára állítani. Ha a KDH mégis úgy döntene, hogy hajlandó a Smerrel kormányozni, azzal Matovič szerint végleg befellegezne a kereszténydemokrata mozgalomnak.

Matovič szerint az OĽaNO koalíciójának parlamenti frakciója szilárdabb lesz, mint az előző parlamenti ciklusban az OĽANO-frakció. „Titkon abban bíztam, hogy Erika több karikát szerez, mint én, és már nem kell pártelnöknek lennem” – mondta Jurinováról, és hozzátette, így folytatja az OĽaNO élén.

Az államfő hétfőn folytatja megbeszélését a parlamentbe jutott pártok elnökeivel, akkor Andrej Dankoval, az SNS, illetve Richard Sulíkkal, az SaS elnökével találkozik.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?