Matovič: Az SaS forduljon egy másik országhoz a járványkezelési tervével

Igor Matovič
Pozsony |

Ha elkészült az SaS járványkezelési terve, azt javaslom, forduljon vele olyan országhoz, amelyiknek még nincs ilyen – jelentette ki szerdán Igor Matovič (OĽaNO). A kormányfő leszögezte, Szlovákia a járványügyi szakértők és a közegészségügyi szakemberek által elfogadott terv alapján jár el.

„Felesleges kitalálni azt, ami már ki van találva. Ha az SaS elkészül a tervvel, javaslom, hogy forduljon vele olyan országhoz, amely elveszítette a járvány feletti ellenőrzést” – mondta Matovič, hozzátéve, hogy Richard Sulík gazdasági miniszter, az SaS elnöke bemutathatja tervét a járványügyi bizottságnak és a központi válságstábnak, és megpróbálhatja meggyőzni a szakértőket.

„Bárki kijelentheti ebben az országban, hogy kigondol egy jobb tervet. De ez itt nem valami játszótér, emberéletekről beszélünk, az idő pedig szalad. Magától nem fog csökkenni a pozitív esetek száma, intézkedésekre van szükség” – szögezte le a kormányfő. Hozzátette, nem harcolhatunk a járvány ellen egyszer a már jóváhagyott forgatókönyv szerint, a jövő héten meg új terv alapján csak azért, mert valaki sértve érzi magát.

„Ez nem a sértődésről, valakinek az egójáról szól, hanem az elfogadott intézkedésekről, és azok alapján cselekszünk” – hangsúlyozta Matovič.

Kapcsolódó cikkünk

Richard Sulík gazdasági miniszter saját tervet készít szakértők bevonásával és azt a következő napokban akarja ismertetni. Az elképzelés szerint nem országos intézkedéseket vezetnének be, a helyi járványhelyzettől függően azok eltérőek lehetnének az egyes régiókban. A járványgócokban szigorúbb intézkedések lennének, akár a lockdown is életbe léphetne, de Sulík szerint ott, ahol kedvezőbb a helyzet, enyhébb korlátozások is elegendők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?