Mától nem vonatkozik a karantén egyes tanulókra és pedagógusokra

koronavírus iskola
Pozsony |

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) rendelete alapján szombattól (február 26.) nem vonatkozik a karanténkötelezettség azokra a tanulókra, pedagógusokra és iskolai dolgozókra, akik szoros kontaktusban voltak az iskolában Covid-fertőzött személyekkel, de tünetmentesek – tájékoztatott Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

„Február 26-tól nem vonatkozik a kötelező karantén az alap- és középiskolás tanulókra, az óvodás gyerekekre, valamint a tanítókra és az iskolai dolgozókra akkor sem, ha fertőzöttel kerültek szoros kontaktusba” – mondta a szóvivő.

Hozzátette, hogy a hat évnél idősebb gyerekeknek, ha nyilvános helyre mennek, tíz napig reszpirátort kell viselniük, ha pozitív személlyel érintkeztek. Az iskolában egyszerű szájmaszkot is hordhatnak a gyerekek. „Továbbra is oda kell figyelni a kézfertőtlenítésre, és tíz napig nem szabad társaságba menniük” – hangsúlyozta a szóvivő.

A fertőzött gyereknek a tünetek súlyosságától függően legalább öt napig karanténban kell maradniuk. „A hatévesnél idősebbeknek további öt napig kötelező reszpirátort viselniük, ha nyilvános helyre mennek, az iskolában elég az egyszerű szájmaszk” – tette hozzá Račková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?