Március 14-től eltörlik a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozásokat

koronavírus esküvő
Pozsony |

Március 14-től eltörlik a tömegrendezvényekre vonatkozó létszámkorlátozást és az üzemidőre vonatkozó járványügyi megszorításokat. A reszpirátor viselése továbbra is kötelező lesz – döntött erről a kormány szerdán.

A pontos szabályokat a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) határozza meg. Ezeket csütörtökön (március 10.) hozzák nyilvánosságra.

„Ez vonatkozik a tömegrendezvényekre, a sporteseményekre, a fitneszközpontokra, az aquaparkokra, a wellnessközpontokra, ahol valamilyen módon korlátozzák a létszámot” – mondta Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) vezetője. Emlékeztetett arra, hogy ezek a létesítmények továbbra is alapüzemmódban fognak működni.

A reszpirátor viselésére vonatkozó rendelet is módosul. Mišik elmondta, hogy a televíziós műsorvezetőknek és a sajtótájékoztatókon felszólalóknak a továbbiakban nem kell reszpirátort viselniük.

Megszűnik a kötelező PCR-tesztelés az egyes országokból Szlovákiába érkezők számára.

A korlátozások lazítására eredetileg csak a hónap végén került volna sor. Az egészségügyi minisztérium a tervezettnél korábban beadott javaslatot a betegek számának csökkenésével és a kórházak helyzetének a stabilizálódásával indokolta.

„A járványügyi helyzetet továbbra is figyelemmel kísérjük, és ha a helyzet romlik vagy javul, készek leszünk az újabb módosítások bevezetésére” – tette hozzá a tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?