Már több mint 500 civil jelentkezett önkéntes katonai képzésre

szlovák katona

A védelmi minisztérium közölte, hogy szám szerint 527 személy jelentkezett az általuk meghirdetett képzésre, amelyet azonban csak 150 személy végezhet el. 

"Összehasonlításképpen: 2019-ben 122 kérelmet regisztráltunk, 2018-ban pedig 180-at" - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy az előző évben a Covid miatt nem indították el a programjukat.

Az önkéntes katonai képzésen azok a 19 és 55 év közötti állampolgárok vehetnek részt, akik az előírt határidőn belül benyújtják kérelmüket, és sikeresen teljesítik a felvételi eljárást. 

 A képzésre a tervek szerint július 6. és szeptember 23. között kerül sor. A fegyverhasználattal kapcsolatos alapvető ismeretek és gyakorlati készségek elsajátítása mellett a fizikai erőnlét, a stresszel és a stresszhelyzetekkel való megbirkózásra való felkészültség, valamint a katonai fegyelem növelése is cél.

 A képzés sikeres elvégzése után a résztvevőket 2. szintű katonákká léptetik elő, és a tartalékosok közé sorolják őket. Válság esetén a belföldi kríziskezelők közé vezényelnék őket az aktív tartalékosokkal. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?