Már tesztelik a négynapos munkahetet Szlovákiában

26,8 százalék a munkanélküliség Görögországban

A Brüsszeli Gazdasági Fórumon múlt héten foglalkoztak a négynapos munkahéttel, amelyet itthon már gyakorlatban is bevezettek bizonyos vállalatoknál.

A koronavírus-járvány sok mindent megváltoztatott az életünkben, a higiéniai szokásainkon kívül a munkához való viszonyulásunkat is. A vállalatok többsége rájött, hogy alkalmazottaik otthonról is tudnak dolgozni, ez pedig lehetővé tette, hogy a munkahét ötről négy napra rövidüljön.

Az NN Slovakia biztosítótársaságnál tavaly januárban léptették életbe tesztjelleggel a négynapos munkahetet, méghozzá a stressz minimalizálása, valamint a lelki egészség stabilizálása érdekében.

Egy év elteltével a cég annyira elégedett volt az eredményekkel, hogy a rendszert teljes mértékben bevezették. Alkalmazottaik választhatnak, hogy a szokásos ötnapos nyolcórás vagy négynapos tízórás munkaidőben kívánnak-e dolgozni.

Az Amazonnál már 2017 óta hasonló módszereket alkalmaznak. Logisztikai központunkban a munkaidő úgy van beosztva, hogy a munkavállalók egy héten négyszer, 9 óra 40 percig tartó műszakban dolgoznak, és hetente három szabadnapot kapnak.

Miközben sokak számára a négynapos munkahét óriási vonzerővel bír, vannak olyan alkalmazottak is, akik képtelenek hozzászokni az új rendszerhez, mondván nehezebb helytállni a hosszabb műszakok során.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?