Már Szlovákiában is megjelent a Nagy-Britanniából származó új koronavírus-mutáció

Marek Krajčí
Pozsony |

Szlovákiában is megjelent az először Nagy-Britannia déli régióiban regisztrált koronavírus-mutáció – jelentette be Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter hétfőn este a közösségi oldalán.

Krajčí bejegyzése szerint az új vírustörzset az egészségügyi tárca az Egészséges régiók (Zdravé regióny) szervezettel, valamint a Comenius Egyetem Természettudományi Karával együttműködve már az első Nagymihályi járásból származó mintáknál kimutatta. 

A mutáció az eddigi vizsgálatok szerint 70 százalékkal fertőzőbb, a reprodukciós értéke pedig körülbelül 0,4-gyel nagyobb. „A vírus terjedése gyakoribb a gyermekek és a 60 éven aluliak között” – írta Krajčí azzal, hogy az új törzs klinikai tünetei, valamint halálozási aránya megegyezik az eredeti koronavíruséval.

Krajčí már a karácsonyi ünnepeket megelőzően valószínűsítette, hogy a vírus új változata megjelent az országban, de ezt csak most sikerült ténylegesen bizonyítani. A december 21-én hatályba lépett intézkedés szerint minden személynek karanténba kell vonulnia, aki Nagy-Britanniából érkezik Szlovákiába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?