Már eldőlt, kik indulnak a jövő évi választáson

szavazás
Pozsony |

Vasárnap éjfélig minden politikai pártnak le kellett adnia a 2020-as parlamenti választáson indítani kívánt jelöltek listáját. 

A volt egészségügyi miniszter, Tomáš Drucker pártjának első tíz jelöltje között három, korábban a Híd frakciójában politizáló képviselő is van. A jelöltlista negyedik helyén Cséfalvay Katalin, a kilencediken Martin Fedor, a tizediken pedig Peter Kresák szerepel. Ők korábban mind a Híd frakciójából távoztak Drucker frissen alapított pártjához, a Dobrá voľbához.

Igor Matovič előre bejelentette, hogy pártja, az OĽaNO 15 perccel éjfél előtt adja le a listáját. A listavezetőről lapzártánkig annyit árult el, hogy egy „átlagos, keleti nő”. A főleg gazdák alapította Máme toho dosť! párt szintén leadta a 73 főből álló jelöltlistát. Első helyen a pár elnökét, Ján Oravecet találjuk. A belügyminisztérium péntek reggel még arról tájékoztatott, hogy csupán három párt adta le a jelöltlistát a 2020. február 29-én esedékes parlamenti választásra.

A legfeljebb 150 nevet tartalmazó jelöltlistát postán és elektronikusan is el lehetett küldeni az állami választási és pártfinanszírozási ellenőrző bizottság jegyzőjének. A választáson induló pártoknak egyúttal 17 ezer eurós letétet is be kellett fizetniük. A pénzt csak azok a pártok kapják vissza, amelyek legalább 2 százalékos eredményt érnek el februárban. Az állami választási bizottság pénteken, december 6-án sorsolja ki, hogy melyik párt milyen sorszámmal indul a választáson.

(TASR, szh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?